Világkörkép: még mindig népszerű a rozé

A FranceAgriMer közelmúltban megjelent, rozé borokat vizsgáló tanulmányában 45 ország fogyasztási szokásait vizsgálja. A 20 szakértő munkája – mely számos fogyasztói csoportra támaszkodik – betekintést enged a legújabb piaci trendekbe. A szervezet 2002 óta követi nyomon a rozé borhoz kapcsolódó hosszú távú folyamatokat, az idén közreadott kiadvány elsősorban a 2019-es mutatókra hagyatkozik.

Fogyasztás

A tanulmány megállapítása szerint a Rosé Wine World Tracking 2002-es indulása óta a rozé fogyasztása világszerte növekszik, évente átlagosan közel 1%-kal. A rozé bor fogyasztásának dinamikáját világviszonylatban nagyrészt Nyugat-Európa, valamint az USA határozza meg.

A rozé fogyasztása 2002 óta világszerte erőteljesen (20%-kal) megnövekedett, azonban évről-évre mutat némi ingadozást. Az elmúlt két évben ugyanakkor stabilizálódni látszik. A rozé bor fogyasztásának aránya, a 2019-ben tapasztalt enyhe csökkenés dacára, az összes csendes borhoz viszonyítva szintén nőtt az elmúlt években. Ennek eredményeként a világ teljes rozé fogyasztása 2019-ben 23,6 millió hektoliter volt, ami az összes – fehér, rozé, vörös – csendes bor fogyasztás 10,5%-át teszi ki.

A tanulmány hangsúlyozza, hogy 2019-ben a világ összes rozé értékesítésének több mint fele a három legnagyobb fogyasztó országban – Franciaországban, az Egyesült Államokban és Németországban – történt:

Franciaország a teljes globális mennyiség 35%-át fogyasztotta, 4%-kal többet, mint egy évtizeddel korábban,

az Egyesült Államok részesedése 15% volt, míg

Németország rozé fogyasztása enyhe növekedést mutatva elérte a teljes mennyiség 7%-át. Olaszország rozébor fogyasztása, amely 2005 óta csökkenő tendenciát mutat, most közel egymillió hektoliter körül látszik stabilizálódni.

Érdemes megjegyezni, hogy Spanyolországban közel 10 éves visszaesés után az értékesítés 2019-ben nőtt először, így közvetlenül Dél-Afrika mögé került, ahol a fogyasztás 2008 óta csökken.

A világkörkép lezárásaként: Ausztrália rozé fogyasztása megduplázódott 2018 és 2019 között, és 2002-höz képest a tízszeresére nőtt, így Svédországot megelőzve a 19. helyen áll. Az Egyesült Államokban az egy főre jutó átlagos éves fogyasztás meglehetősen stabil volt 2019-ben, körülbelül 1 liter rozét fogyasztottak fejenként (a 15 év felettiek). Németországban ugyanez az érték 10%-kal emelkedett és mára meghaladta a 2,4 litert. Az egy főre eső éves fogyasztást Franciaország továbbra is fölényesen vezeti, annak ellenére, hogy az 2019-ben 6%-kal, 15,1 literre csökkent.

A globális rozéfogyasztás alakulása 2002 és 2019 között (millió hl-ben) A FranceAgriMer & CIVP – Rosé Wines World Tracking becslései alapján ROSÉ WINES WORLD TRACKING

 

 

 

 

 

 

 

A Rosé Wines World Tracking 2002-ben jött létre a Provence-i Bortanács (CIVP) és a FranceAgriMer együttműködésének eredményeként. A szervezet összegyűjti, elemzi és közzé teszi 47 kulcsfontosságú ország, köztük Franciaország rozé borok termelésével és fogyasztásával kapcsolatos adatait. Ez lehetővé teszi, hogy világszerte követhetők legyenek a piaci trendek és fejlemények, ami segítséget nyújt a stratégiai döntéshozatalban.

Termelés

A rozébor előállítás a 2018 évi jelentős növekedés után 2019-ben az előző évihez hasonlóan alakult.

A globális rozé termelés az elmúlt években viszonylag stabil maradt. 2002-ben 22,4 millió hektoliter volt, azóta pedig 2019-ig 23 millió hektoliterre nőtt. A rozé aránya a teljes csendes bortermelésben hosszú távon még mindig növekvő tendenciát mutat. Különösen magas szintet – közel 10%-ot – ért el 2019-ben. Spanyolország 2018-ban visszanyerte 2. helyét a világ rozétermelői között, amit 2019-ben is megtartott. Az ország termelése, amely az elmúlt két évben felgyorsult, elérte a 4,9 millió hektolitert.

Olaszország, a világ 4. számú rozétermelője 10 év leforgása alatt 50%-os csökkenéssel szembesült. A 2018-as enyhe fellendülés ellenére a termelés 2019-ben ismét visszaesett 2,2 millió hektoliterre.

A globális rozétermelés alakulása 2002 és 2019 között (millió hl-ben)

A FranceAgriMer & CIVP – Rosé Wines World Tracking becslései alapján a top 10 rozétermelő ország tekintetében nem történt változás 2019-ben:

Chile, amely az „új termelők” közé tartozik, egy évtized után először tapasztalhatott csökkenést. Annak ellenére, hogy az európai rozé termelésben továbbra is Franciaország, Spanyolország és Olaszország dominál, az ezen országok által előállított mennyiség az elmúlt 10 évben 5%-kal csökkent. Ezzel szemben a többi európai rozétermelő ország* ugyanebben az időszakban 16%-kal többet termelt és mára az európai rozétermelés 12%-át adják. Ennek eredményeként az európai rozé teljes mennyisége a világtermelés 70%-át tette ki 2019-ben.

Németországban a 2017-ig tartó 5 éves erős visszaesést követően 2018-ban megfigyelt dinamikus fejlődés 2019-ben folytatódott, 9%-os emelkedéssel. Portugália rozétermelése immár közel egy évtizede kiegyensúlyozatlan, mintegy 400 millió hektoliter körül ingadozik. A svájci termelés 2016 óta növekszik, 10 év alatt 1,8-szorosára nőtt. Csak Új-Zéland mutatott 2018-hoz képest látványos, 31%-os gyarapodást. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy rozétermelésük 2002 óta folyamatosan emelkedett, az utóbbi 10 év alatt több mint négyszeresére nőtt. Dél-Afrika termelése, amely tíz év alatt megduplázódott, 2018-hoz képest egyharmaddal visszaesett. Bár Uruguay a második az egy főre jutó fogyasztás tekintetében, rozétermelése az elmúlt 15 évben átlagosan évi 3%-kal csökkent.

* A Rosé Wine World Tracking által vizsgált további európai országok: Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Csehország, Dánia, Finnország, Németország, Görögország, Magyarország, Írország, Macedónia, Moldova, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Románia, Oroszország, Szlovákia, Svédország, Svájc, Törökország, Ukrajna és az Egyesült Királyság

Import

2002 óta tartó növekedése ellenére az import 2019-ben 10,4 millió hektoliterre csökkent. Ugyanakkor az importált rozé borok aránya az elfogyasztott mennyiség 49%-ára nőtt, visszatérve ezzel az eddigi legmagasabb szintre. Ennek eredményeként 2019-ben minden 10 palack rozéból több mint 4 származott importból.

Az importált rozéborok mennyisége a 2018 évi 10,9 millió hektoliterről 10,4 millióra csökkent 2019-ben. Ez a visszaesés a világ rozéfogyasztásának csökkenésével párhuzamosan következett be. Meg kell azonban jegyezni, hogy az import volumene az elmúlt 10 év alatt 22%-kal nőtt, ami a rozéborok dinamikusan fejlődő kereskedelmét mutatja világszerte.

Az import 2019-es csökkenésére elsősorban Németország és az Egyesült Királyság a magyarázat. Az import rozék aránya (43%) a világ összes rozéfogyasztását tekintve először 2019-ben haladta meg az importált csendes borok arányát (41%). Ez az arány 2002 óta megduplázódott.

A négy fő importőr, 2018-hoz hasonlóan, Franciaország, Németország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok volt. Ez a négy ország szállította az import mennyiségének 62%-át és az összérték 54%-át 2019-ben (2018-hoz képest közel azonos mennyiséget és 1%-kal alacsonyabb összértéket mutatva).

Mennyiség tekintetében továbbra is Franciaország számít elsődleges importpiacnak. A Franciaországba érkező import mennyisége tovább növekszik, akárcsak az ország részesedése a globális rozéimportból, amely a 2018-as 26%-ról 2019-ben 29%-ra nőtt. Értékben továbbra is az Egyesült Államok a rozéborok vezető importőre, a globális piac csaknem egynegyedével, vagyis 526 millió euróval, amely szintén növekedést mutat 2018-hoz képest. Mivel az import mennyisége a 2018-as évhez viszonyítva csökkent, a 7%-os növekedés elsősorban a magasabb átlagáraknak volt köszönhető.

2019-ben az import átlagára a 10 fő importáló ország mindegyikében emelkedett – a tíz ország átlagában 5%-kal -, kivéve Franciaországot, ahol 13%-kal csökkent.

A rozé fő importőrei 2019-ben (a teljes rozébehozatal mennyisége %-ában kifejezve) A FranceAgriMer & CIVP – Rosé Wines World Tracking becslései alapján
A rozé fő importőrei 2019-ben (a teljes rozébehozatal értéke %-ában kifejezve) A FranceAgriMer & CIVP – Rosé Wines World Tracking becslései alapján

 

 

 

 

 

 

 

 

Export

A rozéexport mennyisége világszerte stabil maradt 2019-ben és éves szinten kis mértékkel (3%-kal) emelkedett. Továbbra is Franciaország, Olaszország és Spanyolország a fő exportőr. Ők hárman teszik ki a globális rozéexport mennyiségének kétharmadát és az összérték közel háromnegyedét. A vezető országok exportja nagyon keveset változott 2018 és 2019 között. Spanyolország, a világ első számú rozé exportőre, 41%-os piaci részesedéssel nagyrészt uralta a globális piacot. Az ország 2015 után 2019-ben újra elérte a legnagyobb exportmennyiséget.

Olaszország megelőzte Franciaországot, és visszaszerezte második helyét a globális rozéexportban. A két ország fej-fej mellett haladva cserélgeti az „exportdobogó” második és harmadik helyét. Bár Olaszország exportvolumene megfeleződött 10 év leforgása alatt, úgy tűnik, ennek ellenére emelkedő tendenciát mutat.

A francia rozéexport mennyisége stagnált, de értéke 7%-kal emelkedett 2018-hoz képest. Franciaország értékben a rozéborok legnagyobb, prémium kategória tekintetében első számú exportőrének számít 3,75 eurós palackonkénti átlagárral (az 55%-os növekedés öt év alatt az eddig tapasztalt legnagyobb). A hét legfontosabb exportőr országból származó borok átlagára közel egyharmadával emelkedett öt év alatt, kivéve az Egyesült Államokat és Chilét, amelyek exportárai 2016, illetve 2014 óta csökkennek.

A rozé fő exportőrei 2019-ben (a teljes rozébehozatal mennyisége %-ában kifejezve) A FranceAgriMer & CIVP – Rosé Wines World Tracking becslései alapján
A rozé fő exportőrei 2019-ben (a teljes rozébehozatal értéke %-ában kifejezve) A FranceAgriMer & CIVP – Rosé Wines World Tracking becslései alapján

Összegzés

A 2019-es enyhe, 1%-os csökkenés ellenére a rozéfogyasztás hosszú távon világszerte növekszik. 2019-ben a rozéfogyasztás elérte a 23,5 millió hektolitert, ez a mennyiség 23%-kal magasabb, mint 2002-ben volt. Ugyanakkor úgy tűnik, a világ rozé termelése 2019-ben a fogyasztásnál nagyobb mértékben, 7%-kal csökkent. Ennek ellenére a globális termelés 2003 óta éves szinten 23 és 26 millió hektoliter között ingadozott. A teljes rozé termelés 2019-ben nem fedezte a piacok 2018-as növekedés utáni igényeit. Ennek ellenére 2012 óta fokozódik a nyomás a termelési tevékenységeken. Míg 2017-ben a világméretű rozétermelés és -fogyasztás között a rendelkezésre álló francia rozék hiánya miatt volt hangsúlyosabb a különbség, ez az ollóhatás 2019-ben inkább annak köszönhető, hogy több országban a termelés jelentősen csökkent a fogyasztási szinthez képest (elsősorban Argentínában, Ausztráliában, Németországban, Olaszországban, Dél-Afrikában és az Egyesült Államokban). Ezzel szemben Franciaország mérlege javulást mutatott ebben az évben.

A négy megfigyelt mutató (fogyasztás, termelés, import és export) tekintetében 2019-ben a három legfontosabb országban nem történt figyelemre méltó változás. Ausztrália, amely korábban a rozéborok nettó exportőre volt, mára nettó importőrré vált.

A világszerte értékesített rozék átlagos exportára tovább emelkedik, 2015 óta 29%-kal lett magasabb, és 2019-re elérte a palackonkénti 1,57 eurós átlagárat. Franciaország fölényesen vezeti a mezőnyt és bebiztosította prémium rozé termelői és exportőr státuszát a 3,75 eurós átlagárral.

A Spanyolországból Franciaországba irányuló rozé kereskedelem még mindig az egyik legjelentősebb maradt, annak ellenére, hogy részesedése globális szinten csökkent. Mennyiségben a világ kereskedelmének 20%-át adja, értékét tekintve azonban csak 5%-át éri el.

Az eredeti, angol nyelvű tanulmány innen tölthető le.