Nincs más út, csak felfelé

A nagyszülők – akiket a Felvidékről telepítettek át – nem foglalkoztak szőlőtermesztéssel, borkészítéssel, az agrármérnök-növényorvos édesapa vette meg az első ültetvényt, fia pedig letette a Simigh Családi Pincészetet alapjait. Simigh János úgy tartja, a Tolnai borvidéken nincs más út, csak felfelé. Ennek mi sem lehetne jobb bizonyítéka, mint a nyolcszor elnyert Berliner Wine Trophy és az öt alkalommal megszerzett Asia Wine Trophy aranyérem mellett a Le Mondial du Rosé versenyen begyűjtött egy arany- és négy ezüstérem.

– Amikor Kölesdre kerültem, az ottani kollégám mondta: itt mindenkinek van szőlője, neked is kell, hogy legyen. Egy idő után kivitt, ez a tanya eladó, és a feleségem, aki Kölesden 50 hektár szőlőért felelt, rámondta, hogy igen, kell nekünk. Szőlőt telepítettünk, az első komoly termést 2003-ban szüreteltük, ami mennyiségre is, minőségre is jól sikerült. 2014 óta, amikor a fiam is beszállt, már magunk dolgozzuk fel a teljes mennyiséget, és elkezdtünk palackozni – mesélte id. Simigh János, aki autodidakta módon tanulta a borkészítést. A befektetett munka meghozta gyümölcsét, a borvidéki borversenyen szinte mindig aranyakat nyertek, de 2010-ben országos szintű borversenyekről is rendre aranyakkal tért haza.

Az első 600 négyszögöl területet követte a másik, a Cabernet sauvignont azért választották, mert akkortájban az volt a legdrágább szőlő. A feldolgozás eleinte Gyönk központjában, egy hagyományos kis vájt pincében zajlott. A régi nagy sváb ház istállója lett átalakítva feldolgozóvá, borozóvá. Oda telepítették a prést, a tartályokat, amikor még hűtőrendszerük sem volt.

– A Zöld veltelínire és a Chardonnay-ra piaci okból esett a választás, mert a Hosszúhegyi ÁG is ezeket telepítette, így szükség esetén lett volna hová eladni a szőlőt. A Chardonnay-ról nagyon jókat lehetett hallani, a Zöld veltelíniről szinte semmit, de amikor 2003-ban elkészült az első borunk, szenzációsra sikerült. Azóta szépen terjed a borvidékeken, fogalmazta meg tapasztalatát a szakember.

Ifj. Simigh János számára ugyanakkor saját bevallása szerint nem volt természetes a szőlő és a bor, talán el is riasztotta, fogalmazott. – Eleinte más irányba mentem, kézilabdával foglalkoztam. Csak később változott, amikor Keszthelyre kerültem, és ott már kertészmérnök, szőlész szakirányon, Kocsis László professzornál végeztem. Néha négyszemközti óráink voltak, majd jött Jászberényi Dániel, aki ma a Cezar Winery borásza, s egy ideig hármasban hallgattuk az órát. Mellette hétvégi képzésen Brazsil József tanár úrnál tanultuk a borászatot – mesélte pálfordulását ifj. Simigh János. Miközben Tolnában várta négy hektár szőlő, hosszú volt az út, mire hazatért. Dolgozott gyakornokként a Danubiánál a borászatban, a Weinhausnál a szőlészetben. Utána Burgundiában töltött el fél évet. Az egyik legnagyobb borászathoz került, szinte a napvilágot sem látta, a szürettől egészen a palackozásig végigjárta a szakmai szamárlétrát. Feleségével, Sápi Tímeával is Franciaországban ismerkedett meg. Együtt hozták meg a döntést, hogy nem mennek tovább Új-Zélandra, Kaliforniába, hanem hazatérnek, miért másnak dolgozzanak, amikor a sajátot is tudják építeni.

– Béreltünk két hektár ültetvényt, benne négy fajta volt, Pinot noir, Kékfrankos, Merlot és Cabernet franc. Mellette vettünk két hektárt, és azt telepítettük be Cabernet franc-nal és Cabernet sauvignonnal, a bérelt területet pedig visszaadtuk. A hat és fél hektárnyi területhez a vájt pince már kicsinek bizonyult, és megvásároltuk a Gyönki tsz telephelyét – mesélte, hogy már azzal az eltökélt szándékkal jött haza, hogy a munka boros része jobban érdekli. Beleállt a családi vállalkozásba, édesapjával a mai napig együtt dolgoznak. – Édesapám nagy rutinnal rendelkezik, én pedig hoztam a lendületet. Széles látókörrel érkeztem, s azt tapasztaltam, itthon mindenki ugyanazt a stílust próbálja követni, mi viszont csináljuk a magunk szája íze szerint, és nem ülünk föl semmilyen hullámra – fogalmazott. Így a gyümölcsösség, az ihatóság és a minőség szentháromságát tartja szem előtt, illetve a természetességet. Célja a legjobb időpontban szüretelni, és a legjobb bort készíteni, minimális beavatkozással.

– Amikor megkérdezik, októberben kész van-e a Cabernet sauvignon rozénk, azt mondom, még le se szüreteltük. Mi csak márciusban jövünk ki a rozéval, számomra az a lényeg, hogy májustól kezdjen a topon lenni, és nyáron legyen a legjobb formájában. Miközben Magyarországon eladhatatlan az évjáratos rozé, a miénk három-négyévesen is nagyon jó. Talán veszít a gyümölcsösségéből, viszont koncentráltabb, borosabb jegyei lesznek, és fantasztikus ízeket hoz. Tizenhármas, tizennégyes alkoholokkal jelennek meg a rozéink – jegyezte meg a fiatal szakember.

A Tolnai borvidék az ország egyetlen borvidéke, ahol szinte minden szőlőfajta megtermelhető. Mélyrétegű a talaj, nagyon jó ízeket lehet kihozni belőle. A Cabernet-t rozénak technológiai érettségben szüreteli, nézi a mustfokot, a savat, a pH-t. A családnál általában hétvégére esik a betakarítás, ami bekorlátoz.

– Házasítjuk a Chardonnay-t a Zöld veltelínivel. Külön-külön nem gondoltuk megjeleníteni, olyan kevés mennyiségünk volt, hogy június környékén rendszeresen elfogyott. Először érdekes volt, hogy egy francia és egy osztrák fajta hogyan fér össze. Most már van Savignon blanc-unk. Ez lesz a „csodálatos hármas”. Ne legyen túl intenzív, mert nem szeretem, ha az illat orrba vágja az embert – magyarázta ifj. Simigh János. Fehérborból évente kétezer palackot töltenek – de szeretnék ötezerre felfuttatni –, boraik túlnyomó része rozé és vörös. A fehérek egyre keresettebbek, északibb fekvésre telepítették, hogy a savak megmaradjanak. – Korábban ki tudtam számolni, mennyi sav bomlik le a szőlőben két hét alatt, ez most három-négy nap alatt lejátszódik. A vörösborok kizárólag hordóban érlelődnek, az évjáratot próbáljuk megjeleníteni. Ha csapadékosabb az év, nem lesz csúcsbor belőle, de akkor sem fogjuk meghazudtolni az évjáratot. Ha valaki a 2017-est szerette, lehet, a 2018-as nem fog tetszeni neki, de a 2019-es már újra ugyanazt az arcát mutatja. Annak is megvan a fogyasztóközönsége, aki a könnyedebb gyümölcsös, jól iható bort kedveli, ami az árban is tükröződik – fogalmazta meg tapasztalatát a borász.

A közelmúltban vásárolt tojás alakú műanyagtartályt, ami úgy lélegzik, mint egy hordó. Az idei az első évjárat, ami belekerül. Simigh János kísérletező kedvű, de biztosra szeret menni. Persze a kísérletezés is 2000 liter mennyiségben történik, s vagy forgalomba kerül, vagy beházasításra.

Amikor azt kérdezem, hova akar eljutni, legfontosabbként kiemeli, hogy a vállalkozás biztos megélhetést nyújtson. Jelenleg úgy látja, ezt a 6,5 hektárt kell megtartani, a szőlőt teljes mértékben feldolgozni, a gasztronómiára, a vendéglátásra több figyelmet fordítani. Napjainkban a gyönki házuknál 35 főt tudnak leültetni borkóstolóra, ezt szeretnék melegkonyhával kiegészíteni, hogy vacsorával is fogadhassák a vendégeket. Vendégházukban 11 személynek biztosítanak helyet, amit 35 főre terveznek bővíteni. Az elsődleges cél, hogy helyben lehessen eladni a bort.

A Covid előtt boraik 80 százaléka a HoReCa szektorban fogyott el. A bikácsi Zichy Park Hotelben heti két borkóstolót tartott, sőt nyáron volt, hogy heti három lagzit szerveztek, ahol csak Simigh-borokat szolgáltak fel. A vendéglátóipar nagyon megsínylette a két év bezártságot. Hirtelen kellett váltani, és elindították a telephelyükön a nyitott pince rendezvénysorozatot. Sikerét jelzi az a 150-250 fő, akik alkalmanként kilátogattak hozzájuk.

– A Covid tanított meg minket is arra, hogy több lábon kell állni, nem elég csak a vendéglátóiparra támaszkodunk. Régiós szinten – Tolna, Somogy, Baranya – bekerültünk egy áruházláncba, a SPAR régiók kincsei programjába. Az export felé is szeretnék nyitni. Olyan országokban kell gondolkodni, mint Németország, Szlovákia vagy Lengyelország, a de a közelmúltban thaiföldi kereskedőkkel is tárgyaltunk – hangsúlyozta.

A pincészetnél folyamatosan zajlanak a 2014-ben kezdett fejlesztések, azóta minden évben beruháznak. Hol a pincekapacitás növelése kerül előtérbe, máskor szőlészeti, borászati gépek, traktor vásárlása. Elmondható, mára szinte teljesen önálló a gazdaság. Nyilván mindig tudnának fejleszteni, de azok már olyan ésszerűtlen összegek, amit alaposan át kell gondolni.

Számtalan hazai és nemzetközi díjat nyertek, amit a borok árában is igyekeznek érvényesíteni. Kiszámolta, ha csak a műtrágyát, a növényvédő szert, az üzemanyagot és a munkabért veszi figyelembe, 70-80 mázsa átlagterméssel számolva 180-190 forintra jött ki a szőlő kilója. Ezen pedig még nem kerestek, hiszen ott van amortizáció és egyéb költségek. Ahol 140 vagy 200 mázsát termelnek hektáronként, az más. Azt látni, hogy akik csak szőlőből élnek, azok nagyon rossz helyzetben vannak, már komoly, 30-40 hektáros szőlészeteket is el akarnak adni, és nincs rájuk vevő. Jövőre lejár az AKG, nagyon sokan ki fogják az ültetvényüket vágni.