Biológiai alapok: Interjú Molnár Ákossal

A 2016. decemberben a HNT által elfogadott ágazati stratégia alapvető célkitűzésként fogalmazta meg a szőlőtermesztés biológiai alapjainak fejlesztését és megőrzését. A rendszerváltozás óta eltelt időszakban a borszőlőkutatások személyi és tárgyi feltételei folyamatosan szűkülnek. Ugyanakkor a kutató szakemberek és a termelők visszajelzései alapján erősíteni szükséges a szaporítóanyag-előállítás növényegészségügyi ellenőrzését mind az alany- és a törzsültetvényekben, mind az oltványtermesztőknél.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a tagjai és a fogyasztók érdekeit figyelembe véve ágazati szintű szakmaközi hozzájárulás megfizetését írja elő azon szőlőtermelők részére, akik új telepítési engedély, újratelepítési engedély vagy átváltott telepítési engedély alapján szőlőt telepítenek. Mindezt az éghajlatváltozás okozta kihívásokhoz való alkalmazkodás, valamint a környezetbarát termesztéstechnológiát megalapozó minőségi borszőlőtermesztés figyelembevételével.

Magyarországon évente átlagosan 1700-2000 hektár szőlőt telepítenek. A szőlőtermesztőknek az eltelepített szaporítóanyag mennyisége alapján kutatásösztönzési szakmaközi hozzájárulást kell fizetniük a HNT részére, melyből a magyar borszőlő biológiai alapjainak fenntartható fejlesztését finanszírozzák. A HNT Tanácsülése telepített tőszámra vetítve minden év november 30-ig meghatározza a szakmaközi hozzájárulás következő naptári évre vonatkozó mértékét, 2021-re ezt tövenként 10 forintban állapította meg. A szakmaközi hozzájárulás országos hegyközségi szervezeti járuléknak minősül.

A HNT a szakmaközi hozzájárulásokból borszőlő szaporítóanyag-termelési alapot képez, melyet elkülönített számlán kezel. Ennek célja a magyar borászati termékek piaci helyzetének javítását, forgalmazását elősegítő, az éghajlatváltozásból adódó új követelményeknek megfelelő borszőlőfajták nemesítésének ösztönzése. A HNT a befolyt összeg megfelelő felhasználásának érdekében hároméves fejlesztési tervet készít a borszőlő-szaporítóanyag előállításának ösztönzésére.

A szakmaközi hozzájárulást akkor kell megfizetni, amikor az új telepítési engedély, újratelepítési engedély, valamint átváltott telepítési engedély alapján létrehozott ültetvény bekerül a HEGYIR rendszerbe (nyilvántartásba vétel). A szakmaközi hozzájárulás összegét a hegybíró a nyilvántartásba vételről szóló döntésével egyidejűleg határozatban állapítja meg az ültetvény telepítéshez felhasznált szaporítóanyag tőszáma és a szakmaközi hozzájárulás mértéke alapján.

Az említett fejlesztési tervben meg kell határozni az éghajlatváltozás, a művelési módszerek követelményeinek megfelelő termesztéstechnológiai elvárásokat, a környezetvédelmi szempontokat, a magas minőségű borászati termékek előállítását elősegítő nemesítési célokat, az alkalmazott kutatások irányát. Fontosak a termesztéstechnológiai kísérletek feltételei, az eltérő alany–fajta–művelésmód kombinációk, az innovatív fajták nemesítésére vonatkozó követelmények, a támogatott kutatások eredményeként létrejövő borszőlőfajták és -klónok fajtafenntartása, a törzsültetvényi háttér koordinálása.

A HNT tanácsadó testületként Szakmaközi Borszőlő Szaporítóanyag Bizottságot (SZBSZB) hoz létre, és a fejlesztési tervben meghatározott feladatok teljesítése érdekében kutatási szerződést köt az SZBSZB által javasolt ágazati szereplőkkel. A kutatási szerződés alapján előállított borszőlőfajták fajtafenntartója a HNT, a felhasználási jog, és növényfajta-oltalom esetén a hasznosítási jog a HNT-t illeti meg. A kutatási szerződés alapján nemesített fajták fajtafenntartóját szerződés alapján megillető díj, valamint a növényfajta-oltalom esetén járó hasznosítási díj a további kutatásokat finanszírozza. A HNT tagjai 50%-os díjmérséklésben részesülnek.

„Régi igény ez az ágazat, a termelők részéről” – magyarázta Molnár Ákos, a Magyar Szőlőszaporítóanyag Termesztők Szövetségének elnöke, hiszen, mint fogalmazott, billeg az ágazatnak az a lába, amelyet a biológiai alapok jelentenek. A fajtainnováció – a klónszelekció és az új fajták nemesítése – sok emberi erőforrást, időt és tőkét igényel, s emellett a sikerben a szerencsefaktor is közrejátszik. Az ágazat szereplői nem úgy szocializálódtak, hogy megértsék, az indirekt befektetések végül mindenkinek hasznot hoznak; vagyis, hogy a történet nem a nemesítőkről és nem is csak a szaporítóanyag-előállítókról szól, hanem arról, hogy egészséges, jó termőképességű, a jelenkor piaci elvárásainak megfelelő fajták és klónok álljanak a termelők rendelkezésére, amelyekkel piacgazdasági körülmények között is hatékonyan tudnak működni.

„A szőlőár-mizériának mindig csak az egyik oldalát, azaz a ténylegesen megkapott összeget nézzük – mutatott rá a szakember –, pedig a másik oldalon azt is számításba kell venni, hogy Magyarországon 80 mázsás termésátlagokkal dolgozunk.” Abban az európai gazdasági erőtérben, ahol élünk, ez elfogadhatatlan nagyságrend, 80 mázsa esetén a 200 forint is kevés lenne a szőlő kilójáért. A biológiai alapok éppen ezen a területen segítenek. Persze léteznek olyan piaci szegmensek, ahol az öreg tőkék borára van kereslet, ahol minden tőkén „egy palack” terem. Az ágazat többsége viszont arról szól, hogy jó ár-érték arányú bort kell előállítani. Az olaszok, a spanyolok, a franciák, a románok ilyen termékekkel árasztják el a piacot. „Tudjuk, hogy Richard Wagner nagy zeneszerző, de egy fárasztó nap végén könnyűzenére vágyunk” – világította meg a helyzetet a szakember. A bor élvezeti cikk, néha abból is csak könnyed élményre vágyunk. A jó ár-érték arány pedig közgazdasági kérdés. Ennek a kiindulópontja, hogy meglegyenek a biológiai alapok a jó termőképességű, hosszú élettartamú, alacsony költségigényű ültetvényekhez.
A szakma néhány év győzködés után elfogadta, hogy lépni kell – mondta Molnár Ákos –, pedig a rendszerváltás óta ezen a területen senki nem fektetett be néhány „szent őrült” kivételével, akik az erejüket és anyagi lehetőségeiket meghaladó módon dolgoznak a nemesítésben. Teszik a dolgukat, de ez így kevés egy nemzetgazdasági ágazat szintjén. Forrásokra van szükség, ha változást akarunk elérni. Az új szőlőtelepítőktől tőkeszámra vetítve nem nagy, de összességében szemmel már jól látható összeget lehet beszedni. Felmenő rendszerű történet.

Büszkék vagyunk arra, hogy a szerkezetátalakítási program keretében mennyi ültetvényt megújítottunk – az elmúlt ciklusban, vagyis 12 év alatt 20 ezer hektárt –, pedig „ha harmincéves ültetvényamortizációval számolunk, akkor semmi mást nem tettünk, csak az ültetvény öregedését állítottuk meg, azaz szinten tartjuk” – számolt utána Molnár Ákos. Véleménye szerint még mindig van az országban legalább 40 ezer hektár elöregedett, alacsony termőképességű ültetvény, ahol nagy a tőkehiány, sok a beteg tőke. A szakember bízik benne, hogy a jelen helyzet csak átmeneti állapot, a hullámvölgyek után jön az emelkedés.

A HNT eltökélt szándéka, hogy a telepítések után befolyó összegből elkülönített számlán forrásokat különít el, kizárólag erre a célra. Igyekszik azokat a kutatóhelyeket, illetve kutatókat helyzetbe hozni, akik a biológiai alapok megújítását szolgáló tudás birtokában vannak. Persze bizonyos infrastruktúrára is szükség van. Ugyanakkor a kormányzat részéről is van határozott ígérvény arra, hogy kiegészíti a telepítők által befizetett összeget. Annak a lehetőségével is számolni kell, hogy az unióban ugyancsak vannak ilyen célra fordítható források.
A biológiai alapok megújítása a versenyképesség egyik oldala. Talán ennél is fontosabb, hogy a változó klimatikus körülményekre a fajta oldaláról tudjunk megfelelő választ adni, azaz olyan klónokat találjunk, amelyek később érnek, jobb a savmegtartó képességük. A klímaváltozás hatására megváltoztak a szelekciós elvárások. Ma már nem az a fajta lesz a nyertes, amelyik fagytűrő, hanem a késői fagyok miatt az, amelyik a mellékrügyekből is képes termést adni, és amelyiknek nem égnek el a savai. A nemesítésre harmadik erőként a fogyasztók hatnak. Az ő részükről is jogos elvárás, hogy a lehető legkisebb ökológiai lábnyommal termeljük meg a szőlőt. Így kerülhetnek termesztésbe a betegség-ellenálló hibridek.

„Lehet, hogy az oltványonként 10 forintos összeg nem elég arra, hogy megváltsuk a világot, de el kell kezdeni a munkát” – fogalmazott Molnár Ákos –, ehhez a kezdéshez pedig a HNT létrehoz egy munkacsoportot, amely meghatározza a piaci igényeknek megfelelő irányokat. Ezek közül néhányat kiválasztva indulhat meg a tényleges munka, s ezzel nem aprózódik el a rendelkezésre álló forrás. Az osztrákok például a saját borstratégiájukban kiemelt fajtákat kezdték el először górcső alá venni. Nem azzal kell foglalkoznunk, hogy a sokadik Cabernet- és Merlot-klónt szelektáljuk ki, az maradjon a franciák feladata. Nekünk csak annyit kell tenni, hogy fajtakísérletekben megnézzük, ezek hazai körülmények között is megállják-e a helyüket. „Sajnos a termelők legtöbbször csak városi legendákra támaszkodnak, nincsenek tartamkísérletek” – nyugtázta a szakember. Klónszelekció, fajtanemesítés, fajta- és tájkísérletek nélkül nincsenek a termesztésnek biztos alapjai. A franciáknál például a gazda nemcsak azt kapja meg szaktanácsként, hogy milyen fajtát és klónt érdemes választania, hanem azt is, hogy az adott borvidéken és az adott termőhelyi viszonyok között milyen térállás, milyen alany, milyen terhelés szolgálja leginkább a kitűzött céljait. Ez pedig kísérletek nélkül nem fog menni.

A Bakonyi Károly által nemesített Cserszegi fűszeres az ötvenes években megszületett, a hetvenes években bejegyezték, s a rendszerváltást követően vált sikertermékké. A modern világban talán ennyi időre nincsen már szükség, a nemesítési eljárások is finomodtak, felgyorsultak. A világ nagyot fordult. Negyed évszázada az ágazat minden része tradíciókövető volt, ma akár a szőlészeti, akár a borászati eljárásokat nézzük, minden felgyorsult. Ez különösen a fajtaváltások esetében érezhető. Régen egy-egy borvidéken akár száz éven keresztül is ugyanazzal a meghatározó fajtával dolgoztak, most viszont tizenöt-húszévente akár le is cserélődhetnek a fajták a piaci igényeknek megfelelően. A Cserszegi fűszeres, az Irsai Olivér a semmiből robbant be. „Kell a megfelelő fajta, a megfelelő marketing, s fogni kell a termelők kezét” – így fogalmazta meg Molnár Ákos azt, hogy az innovatív fajtához, klónhoz technológiát, szaktanácsadást is adni kell a termesztőknek. Mint mondta, akkor ők sem fognak félni tőle, jó reklámmal pedig a fogyasztóval is el lehet fogadtatni az újdonságot. Szerencsés korban élünk, mert az ágazat szereplői is rugalmasabbak, könnyebben alkalmazkodnak. A sokat szidott Bianca-Aletta láz természetes válasz az alföldi termelők részéről a sokat és olcsón termeljünk elvárásra.

„A montpellier-i homokdűnéken már sorolnak a francia Furmint-klónok” – hívta fel a figyelmet –, vagyis ha nem lépünk, gyorsan versenyhátrányba kerülünk.” Ezt a klónt egy magyar termelő az ottani oltványostól legfeljebb csak magas áron tudja megvásárolni. Ha ellenben mi dolgozunk a biológiai alapokon, annak a haszna is itt marad, s nem leszünk kiszolgáltatva. Senki ne ringassa magát abban a hitben, hogy a külföldi nemesítők eredményeit a saját gazdáikkal egy időben megkapjuk. Ők is versenyelőnyhöz akarnak jutni.
„A kutatók fejében is szükség van változásra”, nem szabad szem elől téveszteniük, hogy alkalmazott kutatásokról lévén szó, a gyakorlat határozza meg, mivel is foglalkozzanak. Ez nem a kutatók hibája, hanem az elmúlt évtizedek így teltek, az intézetek túlélésre játszottak – fogalmazott a szakember.

Első lépésként fel kell mérni, hol és milyen genetikai anyagokkal, emberi erőforrásokkal, műszaki háttérrel rendelkezünk. Ehhez tegyük hozzá, hová szeretnénk eljutni, s az összeg mire elegendő. „Nem pénzeket, hanem feladatokat akarunk osztani” – hívta fel a figyelmet Molnár Ákos, hogy egy-egy munkára szeretnék a legalkalmasabb személyt, csapatot megtalálni. Azt szeretnék, hogy elsősorban a termelők járjanak jól a folyamat végén, de közben a hazai kutatók is lehetőséghez jussanak. Nem feltétlenül a világfajták között kell mozognunk, hanem a hazai fajták között kell a 21. század elvárásainak megfelelő klónokat megkeresni.