Az alkalmazkodás kényszere

Az evolúció egy mondatban megfogalmazható lényege az, hogy véletlenszerű változások nem véletlenszerűen választódnak ki. Akarjuk vagy nem akarjuk, ez egy általános törvény. Igaz a legegyszerűbb baktériumokra, a szőlőre, de még a szőlőmívesre is. A törvény egyszerű és következetes: a legéletképesebb egyedek maradnak fenn, a többiek szép lassan eltűnnek az élet színpadáról. Egy-egy páfrányfenyő, meg bojtosúszójú hal emlékeztet minket csak arra, hogy egykor tökéletes kreatúrák, amik a Földet uralták, mára már csak jelentéktelen élő kövületek.

A világunk soha nem változott olyan gyorsan, olyan sokrétűen, mint mostanság. A klímaváltozás már nem tudományos vita tárgya: az idei és az elmúlt év kétségbeejtő bemutatót tartott nekünk, milyen környezeti kihívásokkal kell az elkövetkezendő időkben megküzdenünk. Ezzel és a világkereskedelem általánossá válásával együtt jár az élő környezetünk változása is: új károsítók jelennek meg szőlőinkben, és eddig jelentéktelen betegségek, kártevők okoznak komoly gazdasági károkat.

Mindez történik aközben amikor – és tegyük szívünkre a kezünket, jogosan – a társadalom elvárása az, hogy termékeinket jóval kisebb környezetterheléssel állítsuk elő. Ennek az igénynek még számos vadhajtása van, messze vagyunk még attól a társadalmi konszenzustól, hogy nemcsak ökológiailag, de ökonómialilag is fenntartható módon tudjuk előállítani a borainkat. Abban biztos vagyok, hogy az ezzel összefüggésben ránk rótt felesleges adminisztrációs terhek és a körforgásos gazdaság forprofit szemléletű kezelése nem a helyes út.

A szakmánk nem vonzó, lassan alig találunk kollégákat a szőlőművelésre, borászati munkára.

Rohamosan változnak a fogyasztási szokások is: az általánosan csökkenő alkoholfogyasztás legnagyobb vesztese a bor. A borfogyasztók korfája rohamosan öregszik, a fiatal nemzedéket nem tudjuk megszólítani sem a termékeinkkel, sem az imázsunkkal.

Igen, élő kövületek lettünk, a bor évezredes hagyományai, kőbe vésett szabályrendszerei mostanság nem előnyt jelentenek, hanem inkább gúzsba kötnek minket. Ezernyi versenytársunk jelent meg szektoron belül és azon kívül, akik minden szempontból életképesebbek, és – ahogy ezt az elején az evolúcióról írtam – nem véletlenül fognak kiválasztódni. Évmilliókig a dínók is a legtökéletesebb megoldásnak tűntek, most meg ott szaladgálnak a törpe utódaik a tyúkudvarban. Bizony, ha nem kapjuk össze magunkat, mi is így járhatunk.

De még nem vesztettünk. Mint minden hasonlat, szerencsére ez is sántít: a mi kiválasztódásunk sem teljesen véletlenszerű. Jelentős részben tudjuk befolyásolni a sorsunkat kézenfekvő dolgokkal. Hogy mindjárt szerintem a két legfontosabbat említsem: innováció és kooperáció. Elcsépelt fogalmak, de a megoldás kulcsát valahol itt látom. A változó környezeti feltételeknek jobban megfelelő genetikai alapokkal, a kézi munkaerő kiváltásával tudunk mi a mostaninál sokkal versenyképesebben is kiváló alapanyagot termelni. Az új nemesítési módszerek alkalmazásával, modern növényvédelmi és fitotechnikai megoldásokkal meg tudunk felelni az egyre szigorodó környezetvédelmi normáknak. Termékinnovációval, marketinggel meg tudjuk szólítani a bort nem ivó rétegeket is, rá tudjuk őket talán bírni a jó bor mértékletes, de rendszeres fogyasztására.

A beszerzés, művelés, feldolgozás, értékesítés szintjén a termelők összefogása nagyságrendekkel javítaná a kis-közepes termelők versenyképességét. Az utolsó pillanatokban vagyunk, hogy megértsük, a szövetkezés nem ördögtől való, hanem a nagy hazai és nemzetközi versenytársakkal szemben az egyetlen túlélési stratégia sok ezer kistermelő számára.

Végezetül talán a legfontosabb, hogy meg kell kötni a tartós szakmaközi békét. Mindkét fél hosszú távú érdekét szem előtt tartva kompromisszumokra van szükség a borászok és a szőlőtermelők részéről egyaránt. Nem lehetünk egymás életének ellehetetlenítői, mert azzal a közös jövőnket tesszük tönkre. Még ha az érdekeink nem is mindenben teljesen azonosak, legyünk tisztában vele: a valódi ellenfeleink nem közöttünk vannak.

Nagyrészt rajtunk múlik, mennyire tudunk alkalmazkodni a változó világhoz. Sok időt elvesztegettünk néha kicsinyes vitákkal az ágazaton belül. A világ változása nemcsak veszély, hanem lehetőség is. Rajtunk múlik, hogy sikeres nagyragadozók leszünk, vagy a tyúkudvarban kapirgálva, egymás között idézzük fel a valaha bolygót uraló hatalmas őseink addigra semmit sem érő örökségét. Az evolúció pedig megbosszulja a halogatást.

Molnár Ákos