A Balkán-félsziget szőlőtermesztése
Horvátországi vagy bulgáriai nyaralásunkból hazatérve talán nemcsak a tenger illatával, de a helyi borok telt ízével is gazdagabbak lettünk balkáni látogatásunk alatt. Meglehet, feléledt bennünk a kíváncsiság, hogy többet tudjunk déli szomszédaink szőlőtermesztéséről. Habár nagyságrendjében a régió ma már nem tartozik a világ vezető szőlőtermesztői közé, de több ezer éves szőlőkultúrája és élénk tudományos élete érdemessé teszi Délkelet-Európa szőlészetét a figyelmünkre. Jelen összeállításunkban országonként haladva összefoglaljuk a Balkán-félsziget szőlészeti sajátosságait, és az utóbbi tíz év helyi tudományos publikációiból is ízelítőt adunk.
A Balkán-félsziget nevét a Szerbián és Bulgárián áthúzódó Balkán-hegységről kapta. Természetes határait folyók és tengerek jelentik, így számos országnak csak részei tartoznak földrajzilag a félszigethez. Teljes területével itt található Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Észak-Macedónia, Koszovó és Montenegró; de Görögország kontinentális része, Horvátország Szávától délre eső területei, valamint Szerbia közel háromnegyede is mind-mind a Balkán-félszigethez sorolhatóak. Mivel Szlovéniának csak negyede, Romániának mindössze 6%-a, Törökországnak 3%-a, Olaszországnak pedig alig 0,1%-a tartozik a régióhoz, ezért ezek szőlészetének bemutatásától jelen cikkünkben eltekintünk.
Mivel az itt élő ókori görögök tökéletesítették az antik szőlőtermesztést, és ők terjesztették el kedvenc növényünket a Mediterráneumban, joggal nevezhetjük ezt a régiót a szőlőtermesztés európai bölcsőjének is. A szőlőtermesztés azóta is virágzik a térségben, bár vallási okokból egyes országokban (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó) nagyobb hangsúlyt kap a csemegeszőlő előállítása.
Bevalljuk, a cikk anyagainak összegyűjtésekor magunk is kissé meglepődtünk, milyen élénk szőlészeti tudományos élet jellemzi a térség országait – még a legkisebbeket is. Több mint két tucat angol nyelvű cikket tudtunk összeválogatni az elmúlt évtized „terméseiből”. A kutatások fő csapásirányának egyik oldalról a károsítók feltérképezése, új vírusok, fitoplazmák felbukkanásának dokumentálása tűnik. A másik fontos tudományos vonal a régi, őshonos fajták leírását célozza.
Az OIV 2022-es statisztikái szerint Albánia 11 322 hektáros területével a világ 37. legnagyobb szőlőtermesztő országa. (Összehasonlításként: Magyarország 60 161 hektáros területével a 25.) Hagyományos borászatának gyökerei az ókori görög birodalom fénykoráig nyúlnak vissza, és a helyi szőlőkultúra túlélte a török hódoltság, de a kommunizmus évtizedeit is. Carka és munkatársai 2015-ben a Vitis folyóiratban bemutatott kutatásuk során 13 régi albán szőlőfajta morfológiai leírását és mikroszatellit-markerezését végezték el. Összefoglalásuk szerint az országban igen magas a hasonnevek (szinonimák) és az azonos névvel illetett különböző fajták (homonimák) száma, így a fajtaazonosítás lehetőségei iránt igen nagy az érdeklődés.
Bosznia-Hercegovinában mindössze egy közepes magyar borvidéknyi területen, 3387 hektáron folyik szőlőtermesztés, az ültetvények főként Mostar környékén koncentrálódnak. Fő fajtáik a Zilavka nevű fehérbor- és a Blatina nevű vörösborszőlő-fajta. Crnogorac és munkatársai 2020-ban el is készítették ezen két fajta „egészségügyi térképét” öt vírus jelenlétére vonatkozóan.
Az 1950-es évektől kezdődően Bulgária fontos vörösbor-beszállítója volt a Szovjetuniónak, ekkor kezdődött itt a világfajták nagymértékű telepítése. Napjainkban az ország hazánkhoz hasonló léptékben (65 261 ha) termeszt szőlőt, a borkészítés és a csemege-előállítás egyaránt csökkenő tendenciát mutat a 2000-es évek eleje óta. Görög és bolgár kutatók együttműködéséből született az a 2020-as cikk, melyben bemutatják a helyi görög és bolgár szőlőfajták genetikai változatosságát. Az alkalmazott mikroszatellit-markerek segítségével a 17 vizsgálatba vont fajtán belül nagy diverzitást tapasztaltak, de több azonosságot (hasonnevet) is sikerült találniuk.
A 36. legnagyobb szőlőtermesztőként számon tartott Észak-Macedóniában (25 559 ha) három borvidéken 75 pincészet működik. Mióta magánkézbe kerültek ezek, a minőség sokat javult. A „Ss Cyril and Methodius” University in Skopje Mezőgazdasági Intézetének munkatársai 2021-ben öt őshonos szőlőfajta antioxidáns összetevőit vizsgálták.
A „görög bor” kifejezést évtizedeken át a retsinával azonosították a fogyasztók. Az elmúlt húsz évben természeti katasztrófák (erdőtüzek) és gazdasági válságok is nehezítették az ágazat helyzetét, a termelők számára az jelenthette a kiutat, ha boraikat exportképessé teszik. Így napjainkban már az őshonos fajták, a sokféle terroir, a frissítő, kézműves bor kifejezések is jól jellemzik az országot. A 2022-es statisztikák tanúsága szerint Görögországban 95 922 hektár szőlő található, ezzel területileg a Balkán-félsziget legjelentősebb országának számít (20. hely a világranglistán). Számos cikket olvashatunk a görög szőlőültetvények növényegészségügyi kihívásairól, de az őshonos fajták feno- és genotipizálása, leírása is nagy erőkkel folyik. Pagnoux és munkatársai (2014) pedig ókori görög szőlőmagleletek modern magokkal történő összehasonlítását végezték el morfológiai módszerekkel.
Horvátországban a hivatalosan regisztrált szőlőültetvények mennyisége látszólag elég csekély (22 142 ha), a házak körül azonban a horvátok nagy része termeszt saját fogyasztásra néhány sor szőlőt, így a szőlőterületek összmennyisége feltételezhetően akár 40 ezer hektár is lehet. A tudományos kutatások főként az őshonos fajtákat vizsgálják (vírusfertőzések, ampelográfiai leírások, szülő-utód kapcsolatok stb.). Egy érdekes közlemény viszont a lisztharmat-rezisztencia azonosítását ligeti (vadon termő) szőlőkben célozza (Luksic et al., 2022). Stupic és kutatótársai (2019) pedig a Grk bijeli nevű nővirágú, őshonos fajta termőképességének javítási lehetőségeit vizsgálták.
Érdekes módon a statisztikákban nem is szereplő Koszovóból is találtunk két tudományos, szőlészeti vonatkozású cikket. Egyikük az aranyszínű sárgaság vektorának (Scaphoideus titanus) első megjelenését detektálta (Gjinovci et al., 2021). A másik is növényegészségügyi vonatkozású, ebben európai szőlőfajták vírusfertőzöttségét vizsgálták (Dida et al., 2018). A kutatás érdekessége, hogy a Hamburgi muskotály mellett fontos fehérborszőlő-fajtánkat, a talán szerb örökségként Koszovóban „ragadt” Olasz rizlinget vonták górcső alá.
Ha hihetünk A bor világatlasza információinak, Montenegró kevesebb mint 3000 hektáros összterületét (2825 ha, 70. hely) mindössze egyetlen gigantikus pincészet uralja. A 13 Jul-Plantaze cég 2310 hektáros egybefüggő területével Európa második legnagyobb szőlőültetvényének számít. A montenegrói szőlőtermesztés az ókori időkig nyúlik vissza, a termesztés napjainkban is főként az őshonos fajtákra támaszkodik. Maras és munkatársai (2015) olasz partnerekkel közreműködve végezte el négy helyi fajta ampelográfiai és genotípusos leírását. Šukovićék 2020-as munkája is az őshonosnak tekintett Vranaccal foglalkozik, nevezetesen a levelek, a szőlő és a bor fenolos összetételét részletezi.
Szerbia 20 113 hektárját szintén jelentős mennyiségű házikerti szőlő egészíti ki. Az árutermelő ültetvényeket itt két nagyüzemi óriás uralja. Ruml és munkatársai (2016) a hőmérséklet változásának fenológiára gyakorolt hatását követték nyomon a Sremski Karlovci körzetben. A vizsgált területek a Fruska Gora hegy lejtőin találhatóak. Hét vörösbor- és tizenhárom fehérborszőlő-fajtán végezték a megfigyeléseket, és arra jutottak, hogy a régebbi szakirodalmi adatokhoz képest minden fázis korábban zajlott le a mérések átlagában.
Ahogy láthattuk, a bemutatott országok termelési nagyságrendje, nehézségei, kutatási területei nagyban hasonlítanak hazánkéhoz. Nemcsak meglátogatnunk érdemes tehát őket, de hasznos lehet olvasnunk kihívásiakról, eredményeikről is.
Varga Zsuzsanna, Bodor-Pesti Péter