Franc du Monde – International Wine Competition

A Villányi borvidék hagyományteremtő szándékkal 2022-ben szervezi meg első alkalommal a Franc Du Monde-ot, a cabernet franc világversenyt. Elhatározásunkat az utóbbi évek komoly tapasztalatai ösztönözték, hiszen 2021-ig a Villányi borvidék már 6 alkalommal szervezett nemzetközi szintű szakmai és közönségrendezvényt, melynek középpontjában e fajta állt. Ennek köszönhetően meghatározó európai és újvilági franc termelő régiók mutatkoztak be a Franc & Franc rendezvény keretében, olyanok, akik hisznek a fajtában és a népszerű házasításokon túl egyedi minőségű fajtaborként is látnak benne fantáziát. Idén elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy kiegészítve az éves Franc & Franc programunkat egy nemzetközi borverseny életre hívásában is úttörők legyünk. A víziónk egy olyan borverseny, ami a cabernet franc-ról szól és terveink szerint kétévente rendezzük meg. Őszintén reméljük, hogy kezdeményezésünkkel nemcsak felhívjuk a figyelmet a cabernet franc értékeire, de új, előnyös szakmai ismeretségek és partnerségek kialakulásának is előmozdítói lehetünk.

 SZERVEZŐK

A Franc Du Monde nemzetközi borverseny szervezői:

  • a Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsa,
  • a Tenkes Borvidékfejlesztő Nonprofit Kft,
  • a Villány-Siklósi Borút Egyesület.

NEVEZÉSI KATEGÓRIÁK

A versenyre várjuk mindazon cabernet franc fajtaborokat, cabernet franc alapú házasításokat és muzeális tételeket – nem csak Európából, de a tengeren túlról is -, amelyek a nevezési felhívásban szereplő kritériumoknak megfelelnek. A versenyt első alkalommal 2022. június 10-én rendezzük meg a Siklósi Várban, ahova nemzetközi szakértőket és média munkatársakat, valamint hazai szakértőket és a szaksajtó képviselőit invitáljuk meg a bírálók sorába.

Nevezni a borversenyre az alábbi kategóriákban lehet:

  • klasszikus: cabernet franc fajtaborok, amelyek legalább 9% alkoholfokkal rendelkeznek;
  • prémium: legalább 12 hónapos fahordós érlelésű cabernet franc fajtaborok, amelyek legalább 12,5% alkoholfokkal rendelkeznek;
  • muzeális: minimum 10 éves vagy annál idősebb évjáratú (2022-ben 2012-es évjáratú vagy idősebb borok) cabernet franc fajtaborok;
  • házasítás: legalább 70% arányban cabernet franc fajtabort tartalmazó házasítások;

A nevezés díja: Első minta: 60 € + ÁFA,

minden további nevezett tétel esetén 40 € + ÁFA /minta.

NEVEZÉS MENETE

Nevezni 2022. február 1-től 2022. május 20-ig a www.francdumonde.com oldalon online regisztrációt követően a jelentkezési lap kitöltésével lehetséges. A regisztrációról és a verseny nevezéséről visszaigazoló emailt küldünk. A nevezés a nevezési díj bankszámlára történő megérkezésekor válik véglegessé. Mintákat küldhetnek be a versenyre bírálat céljából bortermelő vállalkozások, egyéni bortermelők és kereskedőcégek. A versenyre való nevezéshez a résztvevőknek nyilatkozniuk kell a minta által képviselt bor tétel-mennyiségéről, mely nem lehet kevesebb 500 palacknál. A nevezőnek tételenként 6 palack ingyen mintát kell eljuttatni a verseny rendezőjéhez, eredeti kiszerelésben, 0,75 literes kiszerelés esetén. Amennyiben a kiszerelés nem 0,75 literes, legalább 4 liternek megfelelő mennyiségű palackszám szükséges. A palackokon fel kell tüntetni a származási helyet. Csatolandó továbbá 1 db, a mintán alkalmazottal megegyező címke. A versenyen való részvételhez a nevezőknek mintánként be kell fizetniük a verseny szervezője által előírt nevezési díjat, a szervező által adott tájékoztatás szerint. A nevezési lapot kinyomtatva, aláírva is be kell küldeni, a nevezett borokkal egy csomagban. Kérjük, ne felejtse a nevezéshez csatolni a mintához tartozó analízis másolatát.

A borok beérkezésének végső határideje: 2022. június 1.

Borok beérkezésének helye:

Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsa,

7800 Siklós, Felszabadulás u. 80., Magyarország

Kérjük, a borok elküldésekor a végső határidő figyelembevételét. Javasoljuk, hogy külföldről időben tájékozódjon a szállítási időkről.

EREDMÉNYHIRDETÉS

A Franc du Monde nemzetközi borverseny eredményeiről a résztvevőket és a médiát a versenyt követő héten tájékoztatjuk. Az ünnepélyes díjátadót a novemberi Franc&Franc nemzetközi cabernet franc fórumon szervezzük meg, amelyre a díjazottak meghívást kapnak.

Várjuk nevezéseiket!