Online tanácskozás a magyar szőlő szaporítóanyag-előállítás jövőjéről

A digitális térben, 2021. január 12-én kedden rendezték a Szőlő Szaporítóanyag-előállítási Tudományos Konferenciát, melyet a Szent István Egyetem, a Magyar Tudomány- és Innováció-menedzsment Alapítvány, a Doktoranduszok Országos Szövetsége, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Magyar Szőlőszaporítóanyag Termesztők Szövetsége közösen szervezett.

Szabó Péter, a konferencia főszervezője elmondta, hogy százötven regisztráció érkezett be a konferenciára, mely az előzetes várakozásokat is felülmúlta. A főszervező szerint a rendezvény célja volt, hogy a szőlőszaporító alapanyag és a gyökeres szaporítóanyag termesztők, forgalmazók, kutatók és fejlesztők fóruma legyen. Célkitűzésük az ágazat korszerűsítése, a kiemelten magas biológiai értékű tesztelten vírusmentes szőlő szaporítóanyag előállítás fejlesztése. A konferencia résztvevői tekintetében a termelői, kutatói-fejlesztői oldal azonos mértékben képviseltette magát, de a szakhatóság szakemberei, a forgalmazók és a szőlészeti-borászati üzemek képviselői is jelen voltak.

Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára előadásában elmondta, hogy a 2016-ban a HNT által elfogadott ágazati stratégia alapvető célkitűzése a szőlőtermesztés biológiai alapjainak fejlesztése és megőrzése és a szaporítóanyag-előállítás növényegészségügyi ellenőrzés erősítése. Így szakmaközi hozzájárulás befizetését írják elő a telepített szaporítóanyag mennyisége alapján. A fizetési kötelezettség azon termelők részére áll fennt, akik új telepítési, újratelepítési vagy átváltott szőlőtelepítési engedélyek alapján telepítenek szőlőt. A HNT a hozzájárulásokból létrehozza a Borszőlő Szaporítóanyagtermelési Alapot, melynek célja lesz a magyar borászati termékek piaci helyzetének és forgalmazásának javítása és a borszőlőfajták nemesítésének ösztönzése. Megalakul a Szakmaközi Borszőlőszaporítóanyag Bizottság (SZBSZB), mely három éves Borszőlő Szaporítóanyag Előállítását Ösztönző Fejlesztési Tervet készít és a HNT kutatási szerződést köt a javasolt ágazati szereplőkkel.

Molnár Ákos, a Magyar Szőlőszaporítóanyag Termesztők Szövetsége elnöke előadásában rávilágított arra, hogy az éghajlatváltozás közvetlen és közvetett következményei kihívások elé állítják a szőlő- bor ágazatot világszerte. A fogyasztói preferenciák változásával együtt ezek a tényezők a termelési alapok újragondolásának szükségességére hívják fel a figyelmet. Előadásában bemutatta ezen ok- okozati összefüggéseket, áttekintette a nemesítési, növény-egészségügyi, szabályozási problémákat és kérdéseket.
Veres Gabriella, NÉBIH MGEI Kertészeti Szaporítóanyag Felügyeleti Osztály osztályvezetője előadásában jelezte, hogy 2020. január 1-i változásokkal a törzsültetvény engedélyezés a Pest Megyei Kormányhivataltól a Nébih-hez került. A fő koordinációs feladatokat a Nébih látja el, míg megyei hatáskörben 5 régió végzi a feladatokat (Baranya, Békés, Jász-Nagykun- Szolnok, Hajdú, Vas).
A konferencia további részében a kutatói oldal szakmai előadásaira került sor. A szőlőszaporítás témakörén belül számos innovatív kutatás eredményeit hallhatta a közönség, úgy mint a precíziós gazdálkodás lehetőségei a szőlő szaporítóanyag termesztésben (Kun Ágnes), bemutatásra került egy innovatív szőlőoltvány-előállítási technológia (Szabó Péter), illetve egy új helybenoltási módszer, a Trio szemzés is (Knolmajerné Szigeti Gyöngyi). A szőlőalany nemesítés, fajtahasználat aktuális kérdései, eredményei is bemutatásra kerültek Kocsis László professzor előadásában, továbbá szó volt a debreceni szőlő alany-nemes tartamkísérletek eredményeiről is Rakonczás Nándor egyetemi adjunktus által. Nagy Zóra Annamária badacsonyi kutató a ligeti szőlő (Vitis sylvestris C.C. GMEL) rezisztencia nemesítésben történő felhasználási lehetőségeiről beszélt. Kovács Barnabás a Georgikon kutatója a művelési eljárások hatásait taglalta a szőlőültetvények talajegészségállapotának tükrében. A NAIK kutatói „a szomatikus embriogenezis, mint vírusmentesítési eszköz hatékonyságának vizsgálata érzékeny vírusdiagnosztikával” címmel tartották meg előadásukat.

További részletek: http://tudomanyesinnovacio.com/szolokonferencia