Megváltoztak a hulladékgazdálkodási szabályok
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa eredményes tárgyalásainak következményeként és az Agrárminisztérium támogatásának köszönhetően további kedvezményekkel élhetnek a borászatok.
A DRS-rendelet, vagyis a visszaváltási díj megállapításának és alkalmazásának, valamint a visszaváltási díjas termék forgalmazásának részletes szabályairól szóló 450/2023. (X.4.) Korm. rendelet június 15-én hatályba lépett módosítása alapján azok a borászati termékek, amelyek a hónap végéig forgalombahozatali azonosítót kapnak, a kötelező visszaváltási rendszeren kívül hozhatók forgalomba – legalábbis ha ezek a termékek június 30-áig megkapják a végső csomagolásukat is, tehát letöltésre kerülnek. Ebben az esetben a készletük kimerüléséig EPR rendszerben, DRS-en kívül értékesíthetőek.
A lehetőség eddig azokra a borászati termékekre vonatkozott, amelyek 2023. december 31. előtt kapták meg négyjegyű forgalombahozatali azonosítójukat és kiszerelésüket. A HNT elsősorban azért kérte a határidő módosítását, mert a NÉBIH borászati laboratóriumában év végén előállít helyzet és a forgalombahozatali eljárás elhúzódása miatt sokan nem tudtak volna élni a jogszabály adta lehetőséggel.
További könnyítést jelent, hogy a jövedéki termékek szabadforgalomba helyezése, a termékek kisüzemi bortermelő borászati üzeméből történő kiszállítása is forgalomba hozatalnak minősül a június 30-ig tartó átmeneti időszakban. Így ezekre a borokra nem kell alkalmazni a DRS szabályokat. Ez a kitétel korábban csak az áfa törvény szerinti adóraktárból és a termékdíj raktárból történő kitárolás esetére vonatkozott.
A kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer működését érintő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 124/2024. (VI. 14.) Korm. rendelet a június 14-i Magyar Közlönyben jelent meg.