ELINDULT A 42. ORSZÁGOS BORVERSENY

Május 17-én és 18-án Budapesten rendezte meg a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) a 42. Országos Borversenyt. Az ország mind a 22 borvidékéről, 918 tétellel 252 pincészet nevezett a hazai borszakma legnagyobb hagyományú bormustrájára.

Az Országos Borverseny (OBV) egyedisége, hogy egy háromszintű kiválasztási rendszeren alapul. Az országos megmérettetést megelőző hegyközségi, borvidéki borversenyek komoly szereppel bírnak a nevezett tételek előzetes minősítésében. Ezt az egyediséget növeli, hogy a rendezvény egy szakmai találkozót is jelent mind a bírálat, mind pedig az eredményhirdetés alkalmával.

A bírálatot családi borászatok tulajdonosai, üzemi pincészetek szakértői végzik, kiegészítve az oktatás, kutatás, szakújságírás, kereskedelem és gasztronómia képviselőivel.

A 2023-as OBV fővédnöke Dr. Nagy István agrárminiszter, védnöke Rókusfalvy Pál László nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos.

Légli Ottó a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és az Országos Borverseny Szervező Bizottságának elnöke nyitó beszédében hangsúlyozta, hogy az Országos Borverseny meghatározó szerepét, rangját a hazai bormustrák között jól bizonyítja az a tény, hogy a tavalyi évhez képes megint több, mint 10 %-al nőtt a nevezett tételek száma és ez a növekvő tendencia már évek óta megfigyelhető.

Elnök úr megköszönte a hazai borszakma kiemelkedő szereplőinek, legyenek azok családi borászatok tulajdonosai, az oktatás, kutatás területének, valamint a kereskedelem és gasztronómia képviselői, hogy aktívan részt vesznek az OBV bírálati folyamatában.

Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium Mezőgazdaságért és Vidékfejlesztésért felelős államtitkára megnyitó beszédében az OBV kapcsán kiemelte: „E mögött a verseny mögött a hitelességet maga a HNT, a HNT szakmaisága és a mögötte lévő történelmi alapok adják.”

Rókusfalvy Pál László nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos, a 42. Országos Borverseny védnöke köszöntőjében a szakmai összefogás fontosságát hangsúlyozta és az Országos Borverseny kapcsán elmondta: „Nem csupán a dicsőségért, az elismerésért folyik a versengés, hanem egyúttal a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által megvalósítandó hazai és nemzetközi promóciós eseményeken résztvevő borászatok kiválasztásának alapját is itt biztosítják.”

További Információ: sajto@hnt.hu