Szüreti körkép

Megvan a kiváló évjárat lehetősége

A tavalyi évhez képest minden borvidéken később kezdődött a szüret. A szárazság, illetve a tavaszi fagy által érintett fajták esetében 15-20 százalékos terméskiesés várható – mondta Légli Ottó a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke. A minőségre nem lehet panasz, a leszüretelt szőlő egészséges, így megvan a kiváló évjárat lehetősége. A szőlőárak országosan a tavalyihoz képest valamivel magasabbak, némely vörösboros borvidékeken jelenleg is zajlanak egyeztetések a felvásárlási árakról.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a szüret felénél úgy látja, hogy a maximális terméshozam 2020-ban 3,5-3,6 millió mázsa körül alakul, ami megközelítőleg 2,2-2,5 millió hektoliter bor előállítását vetíti előre. Ez a mennyiség nem csak a múlt évi 2,7 millió hektolitertől marad el, de az előzetesen becsült mennyiségtől is.

Borvidéki szüreti körkép

Schmidt Győző, a Pannon borrégió elnöke elmondta, hogy a szüret már augusztus közepén megkezdődött, a fehér szőlők zöme a feldolgozókba került, a Chardonnay és a Zöld veltelíni egy része pedig a tőkéken várja a betakarítást. A jelenlegi helyzet szerint növény-egészségügyi problémák nem jelentkeztek, a csapadékhiánynak köszönhetően azonban a termés kisebb lett, miközben kiváló mustfokokat mértek. Míg a fehér szőlőknél a savakra kellett odafigyelni, a rozék esetében a színek lettek mélyebbek, ami előrevetíti, hogy tetszetős vörösborok születhetnek.
A szüret zökkenőmentesen zajlott, és ha az elkövetkező hetekben nem alakulnak ki nagyobb esőzések, akkor megnyugodhatnak a termelők. Főként a Merlot-nál okozhat gondot a csapadék, miközben a két Cabernet kevésbé érzékeny a bogyórepedésre.
A kézi szüret lassan kezd kiveszni a gyakorlatból, ami annak is köszönhető, hogy a költsége mintegy háromszorosa, mint amibe a szőlőkombájn munkája kerül. Ráadásul a gépi szüret minőségben sem marad el. A korszerűtlen, régi ültetvények helyét átveszik a kombájnnal szüretelhető területek. A kombájn nemcsak a tőkével, hanem a szőlővel is kíméletesen bánik, ami meglátszik a feldolgozóba beérkező termés minőségén.
Az idei árak a tavalyi nettó 90 forintos átlagárhoz képest valamivel alacsonyabbak, de még az előző évben is az országos szint felett lehetett értékesíteni. Idén a szőlőtermelők szemszögéből nem is az ár, hanem a mennyiség jelenti a legnagyobb gondot. A korai fajták esetében – Irsai Olivér, Cserszegi fűszeres – 15-20 százalékkal termett kevesebb. A borászatoknak nem az ár tekintetében kellene rivalizálniuk egymással, hanem minőségben kell versenyezniük, ugyanis az ágazat szerepelőit csak ez vezeti eredményre, hogy kilábaljanak a negatív árspirálból. Ugyanakkor a szakember felhívta a figyelmet, hogy a már elkészült, új borok bizakodásra adnak okot.

„A szüretet augusztus harmadik dekádjában a korai fajtákkal kezdtük, de szeptember első hetére már minden fehér szőlő beérett” – magyarázta Bujdosó Ferenc, a Balatonboglári borvidék elnöke. A fehér szőlők szüretét befejezték a borvidéken, már a pincékben forrnak az Olasz rizlingek és a Rajnai rizlingek is. A mennyiség mintegy 20 százalékkal marad el a várakozástól, a kiváló minőség megmaradt, ami annak is köszönhető, hogy kevés volt a hőségnapok száma.
A rozénak valót már leszedték, a fiatal telepítésű, illetve az alacsony tőketerhelésű területekről is bekerült a termés. Már a Merlot-t is szedik, végül pedig október közepén fejeződnek be a munkálatok a Cabernet szüretelésével.
Növény-egészségügyi szempontból nem volt ok a panaszra, és a szeptember végi csapadékot – addig szüreti időben nem esett – a várakozások szerint a szél kiszárítja az ültetvényekből. Ahogyan a napraforgót betakarítják, a seregélyek okoznak egyre nagyobb gondot, ezért fokozott figyelmet kell rájuk fordítani.
A kézi szürettel egyre több a negatív tapasztalatuk, a teljesítmény a felére esett vissza, miközben az elmúlt években duplájára nőtt a költsége. Kilónként akár 20 forinttal is lehet számolni, ráadásul esetenként gyengébb minőségben érkezik be a szőlő. Elsősorban az alkalmi dolgozók munkáját lehet kifogásolni, miközben a saját alkalmazottak – akik egész évben járják a szőlőt – kiváló munkát végeznek. A mai szőlőkombájnoknak köszönhetően viszont minőségi szőlő érkezik a feldolgozókba, nem véletlen, hogy a borvidék területeinek mintegy 90 százalékán alkalmazzák.
A szőlőárak a tavalyihoz képest alig változtak, jellemzően nem mentek nettó 75 forint fölé, csak a kurrens fajták, mint a pezsgő alapanyagnak számító Chardonnay, Királyleányka és Szürkebarát árai emelkedtek valamelyest. Akárcsak az Irsai Olivéré, amit elsősorban nem is a borászatok, mint inkább a pálinkafőzők kerestek.

A Kunsági borvidéken a szüret nemsokára befejeződik, már csak kisebb tételek, mint például a Kövidinka, a Kékfrankos, a Cabernet-ek maradtak a tőkéken. A tavalyihoz képest később kezdték a betakarítást, augusztus 18-20-a körül szedték az első Irsai Olivér fürtöket, s azóta szinte minden fajtát leszüreteltek.
Frittmann János, a Kunsági borvidék elnöke elmondta, a szőlő egészséges, a mennyiség viszont fajtafüggő: Irsai Olivérből, Kékfrankosból és Cserszegi fűszeresből kevesebbet szüreteltek, ami részben a tenyészidőben érkezett fagyoknak köszönhető. Az eddigi adatok alapján 90-100 mázsa közötti termésátlaggal számolnak borvidéki szinten, ami a korábbi évekhez képest közepes mennyiségnek számít. A területek 90 százalékán elterjedt a gépi szüret, a korszerű kombájnok kiváló minőségben dolgoznak.
Tavaly a szőlőárak mélyponton voltak, idén viszont már jóval magasabbak, kilónként 70-140 forint között mozognak (kompenzációs felárral). Az Irsai Olivérért fizettek a legtöbbet, míg a Kékfrankos és a Cserszegi fűszeres méltatlanul alul lett értékelve, pedig reálisan nézve közel kellene lenni a 120-130 forinthoz (kompenzációs felárral).
A szakember hozzátette, az éjszakák hűvösek voltak, kiváló, illatos, gyümölcsös borokra számítanak.

Liptai Zsolt, a Pannonhalmi Apátsági Pincészet ügyvezető igazgatója bizakodó az idei szüretet tekintve. A 47 hektáros szőlőterület 35 hektárjáról leszüretelték a fehér fajtákat, kis részben a korai érésű kékszőlőket, melyek már a pincében vannak. Az elmúlt napokban 40 mm eső esett, és az idő jelenleg sem a legmegfelelőbb, de szerencsére ez a szüretben nem okozott fennakadást. A tőkéken maradt termés és a késői kékszőlők szedése még várat magára. A fehérszőlők minőségével és mennyiségével elégedettek. Mint mondja, magas cukortartalom és katonás, szép savak jellemzik az idei termést. Ezért minden adott, hogy jó borok készüljenek, és egy kiváló évjáratnak könyvelhessék el az idei évet. A kékszőlő-szüret eredménye egyelőre még bizonytalan, de reméli, hogy ott is jó mennyiségi és minőségi mutatókkal zárhatják a szüretet.
Idén sikerült megoldani a kézi szüretelést, 30 fővel dolgoznak a táblákban. Remélik, hogy a koronavírus-járvány elkerüli a munkásokat, hiszen a leállás jelentős anyagi vesztséget okozna a pincészetnek, ezért figyelnek minden járványügyi előírás betartására.

Tokaj-Hegyalján még a szüret elején járnak, a korai fehér fajták, mint a Sárgamuskotály és a Kabar szedése lassan a végéhez közeledik. Ugyanakkor egyes dűlőkben a száraz fehér bor alapjául szolgáló Furmint és Hárslevelű szüretelése megkezdődött, tájékoztatott Molnár Péter, a Tokaji borvidék elnöke. Még a munka nagyja előtt állnak a borvidéken, de az aszúsodás már szépen beindult, a szőlő magas mustfokkal rendelkezik, ezért ígéretes évjárat várható. Most úgy tűnik, hogy mennyiséget tekintve átlagosnak mondható az idei év, de a végső eredményre még várni kell. Az idei szőlőárak kedvezőbbek, a termés mennyiségének és a zöldszüretnek köszönhetően a felvásárlási árak magasabbak lesznek, mint az előző évben. A szüreti munkákban nincs fennakadás, a járvánnyal kapcsolatosan minden intézkedést betartanak annak érdekében, hogy a koronavírus ne okozzon problémát a Tokaji borvidéken sem.