Portugieser du Monde nemzetközi borverseny

2013-ban a Pécsi Borozó Gasztronómiai és Bormagazin első alkalommal szervezte meg a fajtára fókuszáló Portugieser Du Monde Borversenyt. Akkor még kizárólag villányi portugieserek kerülhettek be a tematikus kóstolóba, majd következő évben már nemzetközivé bővült a mezőny. A Villányi Borvidék a Pécsi Borozóval partnerségben idén újra meghirdeti a Portugieser du Monde borversenyt, hiszen rendületlenül valljuk, hogy a portugieser Közép-Európa egyik kikerülhetetlen és fontos fajtája, amely a borvilágban sajnos ritkán kerül reflektorfénybe.

PORTUGIESER DU MONDE NEMZETKÖZI BORVERSENY
A portugieser fajta egész Közép-Európában elterjedt, hívják portugizernek, purtugizacnak, portugalkának, blauer portugi-esernek vagy modrý portugalnak, így jó lenne mindezeket a borokat egy mezőnyben látni. Idén már kilencedszer rendezzük meg a nemzetközi portugieser fajtaversenyt, rendezvényünk első napján, április 14-én nemzetközi zsűri előtt mérkőznek meg a benevezett borok.

A versenyt a Tenkes Borvidékfejlesztő Nonprofit Kft. szervezi, a Pécsi Borozó szerkesztősége közreműködésével.
Négy kategóriában lehet nevezni a Portugieser Du Monde versenyen:

• fiatal portugieserek (2022-es évjárat);
• évjáratos portugieserek (2021 vagy korábbi évjárat);
• minimum 50%-ban portugiesert tartalmazó házasítások
• portugieser különlegességek (fehérborok, rozék, pezsgők stb.).

A nevezési határidő 2023. március 31.
A borok fizikai beérkezésének végső határideje 2023. április 7.
Cím: Tenkes Borvidékfejlesztő Nonprofit Kft. ,7800 Siklós, Felszabadulás u. 80.

A Pannon Borrégióban a szekszárdi, villányi és siklósi hegyközségeknél is le lehet adni a mintákat.

A szlovén és horvát termelők Zágrábban is leadhatják a mintákat, kontakt: Željka Balja
Tel.: +385 95 896 2810, e-mail: zeljka.balja@gmail.com

PORTUGIESER NEMZETKÖZI FAJTAKÓSTOLÓ
2023. április 15-én délután 15-20 óra között a közép-európai portugieser-termelők mutatkozhatnak be Pécsett – a borkóstolóra max. 300 belépőjegyet tervezünk értékesíteni.

A jelentkezés feltétele: legalább egy portugieser bor a kínálatban. A résztvevők pincészetenként legfeljebb 3 féle bort kóstoltathatnak a vendégeknek.

Nevezni kizárólag a www.portugieserdumonde.com oldalon keresztül lehetséges!
Jegyvásárlás a Kóstolófesztiválra: www.jegymester.hu Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/870382157545282