Megjelent a Borászati Gazdaságvédelmi Akcióterv

Megjelent a Gazdaságvédelmi Akcióterv részeként kidolgozott Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Program keretében a HORECA szektorban és a borturizmusban érintett bortermelők részére nyújtandó átmeneti támogatás igénybevételének részletes feltételeiről szóló 38/2020. (VII. 30.) AM rendelet;

Az intézkedés célzottan azon kis- és közepes méretű borászatokat segíti vissza nem térítendő támogatás formájában, akik a saját maguk által megtermelt szőlőből bort állítanak elő, és akik zömében a vendéglátás és szálloda (HORECA) szektorba, illetve helyben, közvetlenül a fogyasztóknak értékesítik termékeiket, hiszen a legnagyobb bevételkiesés őket érinti.

Egy kérelmező legfeljebb harminc hektár támogatható terület után nyújthat be támogatási kérelmet. A támogatási összeg maximum 600 ezer Ft/hektár, amely összeget meg kell szorozni a HORECA/közvetlen értékesítés teljes értékesítéshez képesti arányával. A támogatás igénybevételével a borászat vállalja, hogy legalább a támogatás alapjául szolgáló saját területről idén is betakarítja a termést és abból borászati terméket készít. Az a termelő jogosult a rendelet szerinti átmeneti támogatásra, aki vagy amely a borászati termékeinek legalább 20%-át (mennyiségben) a 2018/2019. borpiaci évben a fogyasztó részére közvetlenül a pincészetén keresztül, vagy valamely belföldi HORECA-szektorbeli vállalkozás részére közvetlenül vagy közvetetten értékesítette.

A Magyar Államkincstárhoz benyújtható kérelmekhez hegybírói igazolás benyújtása szükséges. Az igazolás kiállításához szükséges kérelmeket augusztus 3-10. között lehet benyújtani a gazdasági aktát vezető hegybíróhoz. Az igazolást augusztus 14-ig állítják ki a hegybírók.

A Magyar Államkincstárhoz elektronikusan lehet a támogatási kérelmeket benyújtani, amely a 2020. augusztus 10-e és augusztus 24-e között beérkezett, szabályos igényléseket összesíti, és legkésőbb 2020. december 31-éig megállapítja a támogatás összegét.

A hegybíróhoz a kérelem az alábbi nyomtatványon nyújtható be:

Nyilatkozat

Nyilatkozat és kérelem több nyilatkozó

 

További információ ide kattintva érhető el!

Forrás: AM Sajtó