Lezajlott a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának Tisztújító Tanácsülése – 2023. május 30.

A hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény (Hktv.) módosítása kötelező tisztújítást írt elő a magyar szőlőtermelők és borászok érdekeit képviselő szakmai önkormányzatok számára. Az alulról építkező küldötti érdekképviseleten alapuló köztestületi rendszerünk tisztújítási folyamatának befejezését jelentette az a HNT Tanácsülés amely a tegnapi napon (május 30-án) választotta meg új tisztségviselőit.

A HNT alapszabálya szerint lebonyolított jelöltállítás folyamatát is kimagasló eredménynek minősítette Borbély Tamás a HNT Etikai, Jelölő- és Szavazatszámláló Bizottságának elnöke, hiszen 38 küldött élt jelöltállítási jogával az erre létrehozott elektronikus szavazófelületen.

Az országos szőlész-borász szakmai önkormányzatának Tisztújító Tanácsülésén 21 szőlész és 21 borász küldött titkos szavazás keretében döntött a HNT alapszabályában meghatározott érdekképviseleti tisztségviselők személyéről akiknek a mandátuma öt évre szól.

A küldöttek egyhangú döntéssel a HNT:

  • elnökének, Frittmann János Gyulát, a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsának borász küldöttjét,
  • szakmaközi ügyekért felelős alelnökének, Varga Mátét, a Móri borvidék hegyközségi tanácsi feladatait ellátó Móri Borvidék Hegyközsége szőlészeti küldöttjét,
  • pénzügyekért felelős alelnökének, Pál Sándort, az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa borászati küldöttjét választották.

A HNT Szőlészeti Szekcióját alkotó küldöttek a Szőlészeti Szekció elnökének, Molnár Ákost, a Soproni borvidék hegyközségi tanácsi feladatait ellátó Soproni Borvidék Hegyközsége szőlészeti küldöttjét választották.

A HNT Borászati Szekcióját alkotó küldöttek a Borászati Szekció elnökének, Schmidt Győzőt, a Tolnai Borvidék Hegyközségi Tanácsa borászati küldöttjét választották.

Fenti öt személy mellett a HNT Elnökségének további tagjai

  • szőlészeti küldöttként :
    • Bock József György (Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsa)
    • Borbély Tamás (Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsa)
    • Dr. Molnár Péter (Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa)
  • borászati küldöttként:
    • Koch Csaba (Hajós Bajai Borvidék Hegyközségi Tanácsa)
    • Laczkó Gábor (Mátrai Hegyközségi Tanács).

A HNT Ellenőrző Bizottságának:

  • elnöke

Filus János, a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsának szőlészeti küldöttje

  • tagjai:
    • Dósa Sándor, a Bükki Borvidék Hegyközségi Tanács szőlészeti küldöttje,
    • Szabó László, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa borászati küldöttje.

A HNT Etikai, Jelölő- és Szavazatszámláló Bizottságának:

  • elnöke

Mészáros Péter Pál, Szekszárdi Borvidék Hegyközségi Tanács szőlészeti küldöttje

  • tagjai:
    • Ruppert Márton, a Balatonfüred-Csopaki Borvidék Hegyközségi Tanács borászati küldöttje,
    • Kukola Zoltán, a Etyeki Borvidék Hegyközségi Tanács borászati küldöttje.

A HNT Titkárság munkatársainak és a területi közigazgatási egységekben dolgozó regionális titkárok és hegybírók nevében eredményes munkájukhoz ezúton is sok sikert és jó egészséget kívánunk!

Egyúttal köszönetünket fejezzük ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa tagjainak , akik az elmúlt öt évben, küldöttként biztosították borvidékük képviseletét.

A HNT küldöttjei nevében, Frittmann János, a HNT új elnöke valamint a HNT munkatársai nevében, Dr. Brazsil Dávid a HNT főtitkára, megköszönte Légli Ottó leköszönő HNT elnöknek az elmúlt hét és fél évben végzett kiemelkedő szakmai munkáját.

 

Üdvözlettel:

Dr. Brazsil Dávid
Főtitkár