Koch Csaba: Minőség és versenyképesség

Mindig nagyon fontos és alapvető kérdés volt szőlőültetvényeink területi nagysága, minősége, fajtaösszetétele, valójában ez határozza meg az ágazat versenyképességét. Napjainkban még inkább aktuális ez a téma, hiszen korábban még soha nem változott a piac a maihoz hasonló sebességgel. Már az uniós csatlakozás óta folyamatos a gyorsulás, és most még a koronavírus okozta átrendeződés is hozzájárult mindehhez.

Az elmúlt másfél évtizedben a szerkezetátalakítások kapcsán – a korábbi időszakokkal ellentétben – magas támogatási intenzitással lehetett ültetvényeket létesíteni. Így nagyon sokan koncepció nélkül, esetenként mind a fajtaösszetételt, mind a művelésmódot átgondolatlanul megválasztva telepítettek szőlőt. Ugyanakkor üdvözlendő, hogy van 35 ezer hektárnyi megújult ültetvényfelületünk.
Soha nem volt még ennyire elemi kérdés, hogy megfontoltan tervezzük meg a termelési alapokat, kezdve a kutatóintézetekben fenntartott anyatőkéktől a törzsültetvényeken keresztül az árutermelő szőlőkig. Nagyon fontos célt kell szem előtt tartanunk, ami egy szóban is kifejezhető: versenyképesség. Ugyanakkor arról se feledkezzünk meg, hogy nincsen versenyképesség minőség nélkül.

Mit is jelent a minőség és versenyképesség kettőse? Az ökológiai adottságokhoz a lehető legjobban alkalmazkodva, nem csupán valamilyen szőlőt termesztve és bort készítve, hanem a fogyasztói igényeket felmérve kell kiváló minőségű és eladható áruszőlőt termeszteni. Mindezt úgy, hogy megfelelő jövedelem is képződjön! Hosszú távon a világpiacon csak így lehetünk versenyképesek.
A fiatal generáció megjelenésével pozitív szemléletváltás tanúi lehetünk, a magyar szőlő-bor ágazat előtt kinyílik a világ. Változik a fogyasztói ízlés, az elvárás, be kell ismernünk, a magyar borpiac is része Európa – és a világ – borpiacának. Olyan borokat kell az asztalra tennünk – minőség és költséghatékonyság tekintetében –, amelyek kiállják a megmérettetést.

Ha ezt el tudjuk érni, akkor sok ágazati probléma megoldódik, a borfeleslegeket könnyűszerrel tudjuk értékesíteni az exportpiacainkon. Amíg viszont nem tudunk ennek az elvárásnak megfelelni, marad a szűkülő hazai fogyasztói kör, amelynek lojalitása, a hazai fajták és ízek iránti elkötelezettsége miatt egy ideig képesek vagyunk a piacainkat megőrizni, ám, ha itthon sem tudunk előbbre lépni, akkor lassú hanyatlásnak lehetünk szenvedő alanyai.

Ebben az esetben szembesülünk azzal a ténnyel, hogy ma a korábbinál kisebb ültetvényfelületen kell megtermelnünk azt a mennyiséget, amit a fogyasztó elvár.

Az elmúlt néhány évben a munkabérek jelentős növekedése rontotta az ágazat versenyképességét. A szőlőtermesztés magas élőmunkaerő-igényes ágazat, ahol a korábbi, kevésbé hatékony gazdálkodást kompenzálta az alacsony munkabér. Egyes üzemekben nem jelentett problémát, ha kevesebb termett, hiszen a ráfordítás is viszonylag alacsony volt. Ez az uniós csatlakozást követően egy ideig így is maradt, be kell valljuk, nem voltunk elég hatékonyak. Az elmúlt években az olcsó munkaerőből fakadó „előnyünk” erodálódott, s ezzel ellentétben nem nőtt a termelés hatékonysága olyan ütemben, hogy a kiesést kompenzálni tudta volna. Ezért is fontos a fajta, a művelésmód, a telepítés helyének átgondolt megválasztása. Minden versenyképtelen ültetvénynek rövid időn belül meg kell újulnia, mert csak így tudjuk a szőlő-bor ágazatot hosszú távon fejlődési pályára állítani!