Concours Mondial de Bruxelles nemzetközi borverseny

A Concours Mondial de Bruxelles az a nemzetközi verseny, ahol több mint 10 000 bort neveznek a termelők, tapasztalt borkóstolók, köztük sok újságíró és kereskedő bírálják el a versengő borokat. A verseny több mint 25 éves tapasztalatával a világ egyik vezető rendezvénye.

A Concours Mondial de Bruxelles most először válik négy szekcióra, a különböző borfajták szerint, mindegyiket más-más hónapban és országban rendezik meg. A szervezők véleménye szerint így minden borfajta szakmailag jobban megítélhető. Az összesen több mint 10 000 mintával a Concours Mondial elérte azt a méretet, amelyet már nehéz egyetlen helyen kezelni.

Idén a spanyol Valladolid ad otthont a Concours Mondial de Bruxelles (CMB) Rosé Wine Sessionjának. Az eseményre március 11-én, 12-én és 13-án kerül sor a Patio Herreriano-ban, melyen mintegy hatvan nemzetközi bíró vesz részt.

A rosé szekció korai, márciusi megtartásával a piaci igényeire és a rozé borok iránti növekvő fogyasztói érdeklődésre kívánnak reagálni. Ezzel a díjnyertes termelők promóciós és marketing eszközökhöz jutnak, ami segíti a borok forgalomba kerülését. A szervezők célja az is, hogy a versennyel olyan fórumot hozzanak létre, amelynek középpontjában a rosé áll. A szervezők azért választották Valladolidot, mert a rosé különösen fontos a tartomány számára, amely az Ibériai-félszigeten az egyetlen, amely öt eredetmegnevezéssel büszkélkedhet: Cigales, Rueda, Ribera del Duero, Toro és León, több mint 27 000 hektár szőlővel.
Valladolidban március 11. és 13. között 1200 és 1300 pályamunkát kóstolnak meg a bírálók, amire jelentkezni 2022. február 18-ig lehet.
Az arany- és ezüstérmeken kívül a következő trófeákat osztják ki:

• Pezsgő rozé bor
• Közepesen száraz rozé bor
• Édes rozé bor
• Organikus Rosé

A négy idei CMB rendezvény közül a legnagyobb azonban a vörös- és fehérborokra fókuszál, melynek május 19. és 22. között az olaszországi Cosenza tartomány ad otthont. Várhatóan közel 350 bíró utazik a Calabria szívében található régióba, ahol a szőlőtermesztés több mint 2500 éves múltra tekint vissza. Jelentkezési határidő március 21. Az idei harmadik rendezvényen, július 1-től 3-ig pezsgőt kóstolnak. Az édes és szeszezett borok megmérettetését szeptember 20-22-re tervezik.

A borversenyre az alábbi linken lehet jelentkezni: https://concoursmondial.com/en/session-rose-wine/