Elhunyt Malya Ernő

Malya Ernő, aki 1936-ban egy Békéscsaba környéki szlovák nemzetiségű faluban, Tótkomlóson, molnár családban született, az orosházi érettségi után diplomata pályára készült, ám 1954-ben nem jutott be a Külügyi Főiskolára. Kertésznek állt, és a főiskolán tetszett meg neki a szőlészet. Annyira, hogy 1960-ban megszerzett diplomáját egyetlen percre sem hagyta kihasználatlanul: előbb Kiskunhalason, majd Szigetcsépen, végül 1994-től nyugdíjba vonulásáig Tök községben, a Nyakashegy Kft.-nél borászkodott.

Mérnökien precíz és alázatos bormester, azok közé tartozott, akik képesek voltak felvenni az új idők diktálta tempót, mesteri szinten űzve a reduktív technológiát.
Keze alól számtalan kiváló szakember került ki, s hazai és nemzetközi versenyeken szerzett érmek dícsérték szakmai hozzáértését.
Munkáját 2002-ben „Az év bortermelője” elismeréssel jutalmazták