Bakonyi Károlyra, a Cserszegi fűszeres nemesítőjére emlékeztek Keszthelyen

Sokak vágya, hogy az élet valamely területén maradandót alkossanak. „Bakonyi Károly alkotókészsége, művészete a szőlőnemesítésben csúcsosodott ki”-hangzott el azon az emlékülésen, amelyet Keszthelyen, a nemzetközi hírű tudós halálának 10. évfordulójára rendezett emlékülésen.
Dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítő életműve 2017-ben vált a Magyar Értéktár részévé. Az általa nemesített fajták előreviszik a szőlészek, borászok munkáját, leghíresebb szőlője, a Cserszegi fűszeres a legjobb úton van, hogy világhírű legyen.

A Balaton és Cserszegtomaj díszpolgárának munkássága 1947-től kötődik a keszthelyi egyetemhez. Több fajtája vált külföldön is keresetté, a Cserszegi fűszeres közismerten Európa-hírű lett. Kiváló tudományos eredményei mellett jelentős közéleti munka is fémjelzi életútját. Számos szakmai kitüntetésben részesült: köztük ott van a nemesítők legmagasabb elismerését jelentő Fleischmann Rudolf-díj.
„Szerencsésnek mondhatja magát, akinek életművét nemcsak saját korában, de generációkkal később is elismerik. Ehhez maradandót, értéket kell hagyni az utókorra”– köszöntötte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár az emlék-és fotókiállítás résztvevőit.

A szakember az ünnepségen úgy fogalmazott: Bakonyi Károly személye és munkássága előtt tisztelgünk, egy olyan életmű előtt, amelyet az egész magyar nemzet figyelemreméltónak tart, amely a mai napig meghatározza az ország borkultúráját. Ezért kiemelkedő nemzeti érték, a Magyar Értéktár része 2017 óta ez a munkásság, amelynek a Cserszegi fűszeres méltán híres fejezete. Bakonyi Károlynak ez, és más, további elismert fajtája a magyar borfogyasztó közönség legkedveltebb fajtái közé tartozik.

Tudományos munkája a mai napig segíti a borászok, szőlészek munkáját. Elismertségre szert tenni, maradandót alkotni komoly szakmai tudással, folyamatos felkészüléssel, emberi tartással lehet. Egy-egy szőlőfajta eredményességét, kedveltségét pedig az igazolja, hogy mennyire keresett a belőle készített bor – mondta az államtitkár. Mint fogalmazott, Bakonyi Károly szőlőfajtái hazai viszonyok között jól termeszthetők. Magyarországon több mint 4 ezer hektáron foglalkoznak Cserszegi fűszeressel. Vagyis nem csak a nemesítő életében volt jelentős ennek a fajtának a termesztése, de máig kedvelt ez a fűszeres, illatos szőlő.
Dr. Bakonyi Károlyra, mindannyiunk Karcsi bácsijára emlékeztünk, akitől örök optimizmust, szeretetteljes humorba csomagolt kritikát és megannyi vidám percet kaptunk. És nem mellékesen a Cserszegi fűszerest, a Pátriát, vagy a Nemes rizlinget.

Nemesítői hitvallása volt, hogy: Jót jóval és jobbat csak mégjobbal szabad keresztezni. Egy igazi zseni volt, a jövőbe látás tehetségével. “Tervek nélkül csak megöregedni lehet”- vallotta és ez tartotta örökké fiatalon.