Augusztusban rendezik meg 25. Egri Bikavér Ünnepet

Az idén rendhagyó módon, nem júliusban, hanem augusztus 26. és 28. között rendezik meg az Egri Bikavér Ünnepet. A 25. jubileumi borünnep ugyan kicsit rövidebb lesz a szokásosnál, viszont szinte minden programot megrendeznek és a főszereplő természetesen az egri bikavér lesz.

A nyár elején még érvényben lévő korlátozó intézkedések miatt, az évek óta megszokott július eleji időpont helyett augusztus 26-án kezdődik a bor egri ünnepe az Érsekkertben.  A szervezők az iskolakezdet közelsége miatt kicsit rövidebbre fogják az ünneplést, három napba sűrítik be a programokat.

Régi és közkedvelt hagyománya az Egri Bikavér Ünnepnek, hogy a borokhoz Eger és a környék legjobb konyhái készítik az egyedi alkalomra komponált ételeket. Egy bikavér, egy egri étel – igazi borgasztronómiai gála. Sokszínű zenei kínálat, az Érsekkert hangulatos varázsa, önfeledt szórakozás várja a résztvevőket.

Az Egri Bikavér Színpadon idén egyelőre nem terveznek koncerteket. A Zenepavilonnál található Egri Csillag Színpad viszont lazább helyszín, ahol egri dj-k, vendégeik és különböző formációk alternatív zenéket játszanak a csillagos nyári estéken, ahol egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a vizualitásra és a kényelemre.

Nem marad el a traktorok és veterán járművek felvonulása, a magyar gyártású motorkerékpár, illetve veterán autó kiállítás sem. A kicsiknek gyermekfoglalkozások és az Érsekkertben található nagy és modern játszótér teheti emlékezetessé a hétvégét.

-Az Egri Bikavér Ünnep egy életérzés, amelyet csak a helyszínen lehet átélni és megtapasztalni. Összegyűlünk, jó zene mellett egy kiváló környezetben kóstolgatjuk remek borainkat, egyszerűen csak jól érezzük magunkat, idén immár huszonötödik alkalommal, mondta Tarsoly József, Eger Város hegybírója, a rendezvény szervezője.  

A meghirdetett időpontig a programok még változhatnak, bővülhetnek, érdemes a rendezvény honlapján tájékozódni a részletekről: www.bikaverunnep.hu