A www.koccintás.hu; második alkalommal szervezte meg a Magyar Bor és Pezsgő Napját

JELENTÉS
Koccintás.hu – Kadarka szalon

A résztvevők neve:
Reiter Szilvia szakmaközi igazgató
Somogyi Attila szakmai asszisztens
Horváth Botond gyakornok
Időpont: 2016. június 25.
Helyszín: Vajdahunyad vára, Budapest

20160625_143309

 

A www.koccintás.hu; második alkalommal szervezte meg a Magyar Bor és Pezsgő Napját, a magyar bor és pezsgő, a pálinka, valamint az élelmiszerek ünnepét, ahol minden a magyar borról és a hozzá kapcsolódó hagyományokról szólt. A főváros mellett az ország valamennyi borvidéken ünnepeltek, hiszen a Magyar Bor és Pezsgő Napjához 17 borvidék csatlakozott és több mint 30 helyen koccinthattak az érdeklődők. A Városliget szívében, a történelmet idéző falak között, kigyúltak az ünneplőbe öltözött Vajdahunyad vár román kori kerengőjének fényei, amely évek óta hagyományosan a Kadarka Szalon, egyben a rendezvény központja is. A történelmi helyszínen Magyarország 25 borászatának legjobb kadarkáit (rozékat és vörösborokat egyaránt) kóstolhatták meg az odalátogatók.
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a Koccintás.hu főtámogatója, ezért örömmel képviseltette magát az este záróakkordjánál, az éjféli koccintásnál is. A színpadon beszédet mondott Nagy Gyula István és Sztanev Bertalan szervezők, valamint Reiter Szilvia, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának szakmaközi igazgatója, aki a HNT által nemrég aláírt Wine in Moderation kezdeményezés kapcsán felhívta a figyelmet a kulturált és mérsékletes borfogyasztás fontosságára. Az est lezárásaként az összegyűltek közösen koccintottak egy pohár Törley Gála Sec pezsgővel a Törley Pezsgőpincészet Kft. jóvoltából.
Az este szakmai támogatója Villányi és a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsai voltak.

DSC_2440           DSC_0528           DSC_2451