Sajtóközlemény a HNT Szakmaközi Bizottságának üléséről

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának Szakmaközi Bizottsága véleménye

a Vidékfejlesztési Program borászati gépberuházás programtervéről,
a szerkezetátalakítási támogatásról és az új jövedéki törvény tervezetéről.

  1. március 17-én ülést tartott a HNT Szakmaközi Bizottsága, melyre minden jelentős szőlő- bor ágazatban tevékenykedő szervezet meghívást kapott. Az ülés során az ágazatot leginkább érintő kérdésekről egyeztettek így tárgyalták a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett a borászati gépek és technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtott támogatások pályázati feltételeit, a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához nyújtott támogatások forrásbővítésének lehetőségeit, illetve a megújuló jövedéki törvény változásait.

 A HNT kiemelten fontos pontként kezelte a szakmai összefogás kérdését, hogy együtt dolgozzanak a kistermelőkkel és a kistermelőkért. A HNT részéről a szakmai összefogás és az egység adott, a Szakmaközi Bizottság reményét fejezte ki, hogy a politikai is a borágazat fejlődése mellé áll.

Az ülést levezető Szakmaközi Bizottság elnöke, Frittmann János által felvetett témákat hosszú egyeztetéseket követően szavazással véglegesítették, kialakítva közös, egységes álláspontjukat. A Szakmaközi Bizottság fontosságát mutatja, hogy annak tagjai között a HNT által delegált tisztségviselőkön túl jelen volt az FM, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Vindependent, a Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége, a Pannon Bormíves Céh, a Hangya Szövetkezetek, a Magyar Szőlőszaporítóanyag Termelők Szövetsége, a Junibor, a Magyar Szeszipari Szövetség, a Magyar Borakadémia és a Szőlőtermelők Érdekvédelmi Szövetségének képviselői.

Előtérbe helyezve a kistermelők érdekeit, a borászati gépek technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtott támogatásokkal kapcsolatban a Szakmaközi Bizottság javasolja, hogy egy telephelyen csak egy borászati vállalkozás, legfeljebb 200 millió Ft támogatási összeggel részesülhessen közösségi támogatásban. Az 500 liter alatti fahordókra ne vonatkozzon a támogatás, illetve palackozó gépsorok beszerzése maximum 20 töltőfejes gépekre korlátozódjon. A Szakmaközi Bizottság fenti álláspontjait a rendelkezésre álló keretösszeg és az ágazati igények figyelembevételével határozta meg.

A Szakmaközi Bizottság egyhangúan kiállt amellett, hogy Magyarország első számú célja a szőlőterületek növelése. Ennek érdekében szükséges a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához nyújtott támogatások forrásbővítése. A Szakmaközi Bizottsága javasolja, hogy a közösségi promócióra és melléktermék lepárlásra meghatározott támogatási keretek kerüljenek átcsoportosításra azon szőlőtermelők részére, akik érvényes pályázatot nyújtottak be az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz, ám forráshiány kimerülése miatt elutasító határozatot kaptak.

A jövedéki törvény tervezett módosításai nagymértékben befolyásolják az ágazati szereplők versenyképes termelési feltételeit. A Szakmaközi Bizottság egyértelműen kiáll amellett, hogy a múltban elért jövedéki egyszerűsítéseket az új jövedéki törvénynek is követnie kell. Aggályosnak tartják az egyszerűsített adóraktárok által előállított termelői pezsgő szabályozásának módosítási tervezete, miszerint e magas minőségű termelői pezsgő után is jövedéki letétet kellene fizetni. A szabályozás összetettsége miatt a Szakmaközi Bizottság által felállított munkacsoport részletesen elemzi a jogszabály tervezetet és észrevételeit eljuttatja a törvényalkotónak.