˝AMIT MÁR ELVÉGEZTÜNK, AMIT MÉG TENNÜNK KELL˝

A hegyközségi szervezet a szőlészek és borászok hagyományos érdekvédelmi és szakmai önkormányzati szervezete, mely 1948-ig az ágazatirányítás alapegysége is volt. 100 évvel az első hegyközségi törvény elfogadását követően állította helyre a magyar Országgyűlés a helyi, borvidéki és országos szintű szőlész-borász köztestületeket. A hegyközségekben dolgozó hegybírók eredetileg a magyar bor származásának igazolását kapták feladatul, mely feladatok száma és jellege folyamatosan bővült a két évtized folyamán. A 2012. évi hegyközségi törvény egyrészt megteremtette a hegybírók független közigazgatási munkájának jogszabályi hátterét. Az országos illetékességű rendszer kötelező tagságon alapuló képviseleti rendszere pedig megalapozta a szakmaközi szervezet elismerését.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a mai napon ünnepli megalapításának 25. évfordulóját Budapesten. A rendezvény díszvendége Dr. Áder János korábbi köztársasági elnök, aki a délutáni szakmai pódiumbeszélgetés témájában tart vitaindító előadást.