A HNT közleménye egyes felvásárlói felhívásokkal kapcsolatban

KÖZLEMÉNY

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a szürethez kapcsolódó piacszervezési intézkedése keretében – így az idei évben is – lehetőséget biztosított arra, hogy a borszőlő-termelők és a felvásárlók ún. „nyilvános ajánlatot” tegyenek. Az ajánlattétel lehetőségével ugyan csak a piaci szereplők egy kisebb része él, de a HNT weboldalán közzétett árajánlatok számos piaci szereplő részére fontos információt jelentenek.

A HNT Tanácsülésének küldöttei 2019. májusában döntöttek arról, hogy a nyilvános ajánlattétel határidejét idén augusztus 1-re előrehozzák, így azok még a szüret előtt megismerhetővé váltak. A közzétett felvásárlói felhívások között azonban olyan is található, ami versenyjogi szempontból megkérdőjelezhetőnek minősülhet. Túl azon, hogy az ajánlat olyan kirívóan alacsony árakat jelöl meg, amelyeket szakértők véleménye szerint a piaci helyzet nem indokol, a HNT az ajánlatot szakmailag sem tartja megfelelőek. A felvásárló ugyanis nem kellően diverzifikált árakat hirdetett meg: nem veszi figyelembe az eltérő minőségből adódó termelési költségeket, összemosta a különböző eredetvédelmi kategóriákat. Így ezek az árak nem kellően transzparensek, ezért alkalmasak lehetnek az adott fajták esetében épp most kialakulóban lévő országos átlagárak torzítására.

A szőlőtermelők körében érezhető felháborodást váltottak ki a felhívásban foglalt árak, hiszen azok még a korszerű, szakszerűen művelt ültetvények esetében sem fedezik a művelési költségeket. A termelők elvárják, hogy a megtermelt szőlőért nem csupán az önköltséget, hanem adott mértékű jövedelmet is tartalmazó árat kapjanak. Tény, hogy jelenleg a borpiac mind Magyarországon, mind Európában erősen telített. Emiatt a bor alapanyagát adó szőlő iránt is mérsékelt kereslet várható, de még ennek fényében sem tekinthető elfogadhatónak, hogy a kifogásolt felhívás szerinti árakon szülessenek üzletkötések. Különösen visszatetsző a folyamatos árcsökkentés olyan felvásárlók részéről, akik az elmúlt években értéknövelő beruházások jogcímen jelentős támogatásokat vettek igénybe. A hazai szőlőárak a világpiaci árak alatt vannak, ami az agrár-környezetvédelmi támogatások kifutása után az ültetvények tömeges méretű kivágását vagy művelésből történő kivonását okozhatja.

A Magyarországon eddig még nem alkalmazott zöldszüreti támogatást egyes felvásárlók a közelmúltban igyekeztek úgy beállítani, hogy az intézkedés a szőlőárak csökkenését okozza majd. A szakmaközi szervezet ugyanakkor emlékeztet arra, hogy a közgazdaságtan törvényei szerint egy adott termék esetében a kínálat csökkenése áremelkedést szokott eredményezni. A június végén elvégzett országos termésbecslés alapján, figyelembe véve a zöldszüret hatását is, az idei termésmennyiség vélhetően alatta marad az elmúlt évinek, a tavalyi 5,2 millió mázsa helyett kb. 4,7 millió mázsa szőlő várható.

A HNT ezúttal is hangsúlyozza: valódi biztosítékot a szőlőtermelő részére a kellő időben megkötött termékértékesítési szerződés jelent. Ehhez a szakmaközi szervezet ez évben is közzétett egy ajánlott mintát, amely mindkét fél számára biztosítja a korrekt üzletkötést. Azok a termelők, akik kizárólag a szüret idején kezdenek vevőt keresni a szőlőjükre, komoly kockázatoknak teszik ki magukat. A zöldszüreti támogatást az Agrárminisztérium kifejezetten e termelői kör megsegítése érdekében léptette hatályba, az érintettek részére a Magyar Államkincstár – országos átlagot tekintve – várhatóan kb. 6-800 000 Ft/hektár támogatást fizet ki október 15-éig.

2019. augusztus 2.

Hegyközségek Nemzeti Tanácsa